Napi friss

Jászai Mari-díjas kamionsofőr? Aranykalászos fotómodell? Létezik!

Ismertek, sikeresek mégis jobbnak látják, ha több lábon állnak. Imádott hivatásuk mellett civil szakmát sem restek tanulni.

Anger Zsolt igazán sokoldalú ember. A Jászai Mari-díjas színész nemrég szakácsvizsgát tett, a cukrászszakmát is kitanulta, most pedig kamionsofőrnek készül. „Ez egy gyerekkori álmom. Iszonyatos mennyiségű szabályt kell megtanulni, de eléggé szerteágazó az érdeklődésem. Az eredeti szakmám elektronikai műszerész, ezenfelül pedig minden műszaki dolog érdekel” – mondta a Manna FM műsorában.

Fotó: Korponai Tamás

Varga Feri, a Megasztár egykori felfedezettje a koronavírus-járvány kirobbanása után szakmát váltott, és éneklés helyett barkácsolni kezdett. „Nagy szerelmem az asztalosszakma, amikor kiderült, hogy nincs több rendezvény, azonnal elkezdtem. A technikus kollégámmal, akivel fellépni járunk, elvállaltunk egy házfelújítást burkolással, és most annyit melózom, hogy alig bírom” – fogalmazott a Ripostnak az énekes.

Fotó: Schumy Csaba

Horváth Éva szerint az élet maga egy nagy tanulás, ő pedig 43 évesen sem tétlenkedik: hivatalosan is Aranykalászos gazda vált belőle. Bár azt még nem tudja, mihez kezd majd ezzel a végzettséggel, de ahogy fogalmazott: évekkel ezelőtt sem tudta elképzelni, hogy vidéken fog élni. Azzal számol, gazdaként belefoghat valami újba, igaz, egy-két akadályt még le kell győznie, a traktorszereléssel ugyanis meggyűlik a baja.

Fotó: Nagy Zoltán

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!