Napi friss

Hazai sztárok, akik kizárták a nyilvánosságot az esküvőjükről

Volt, aki hirtelen ötlettől vezérelve esküdött, míg más a barátait sem avatta be, hogy házasodni készül.

Vannak hírességek, akik szívesen osztják meg házasságkötésük részleteit a nagyközönséggel, míg mások jobb szeretik maguknak és szeretteiknek megtartani a nagy napot. Legutóbb Bereczki Zoltán mesélte el utólag, hogy titokban összekötötte az életét Bata Évával. De nem ők az egyetlen olyan pár, aki a nyilvánosság nélkül vonult az oltár elé.

Kulcsár Edina és Csuti

A páros első gyermekük, Medox születése előtt fogadott egymásnak örök hűséget. Később Edina egy interjúban elmondta, hirtelen ötlettől vezérelve döntöttek a házasság mellett. Egy pénteki napi kitalálták, pár nappal később pedig már férj és feleség voltak. Szűk körben, mindössze 16 vendég jelenlétében mondták ki a boldogító igent. És bár normál esetben ki kellett volna várniuk a 30 napos türelmi időt, mivel Edina babát várt, elég volt bemutatni a várandóssági kiskönyvét.

Fotó: Birton Szabolcs

Polyák Lilla és Gömöri András Máté

A színésznő 2018 nyarán a közösségi oldalán osztotta meg, hogy előző nap megvolt az esküvője, amin csak a család és a legközelebbi barátaik vettek részt. A szűk körű ceremóniát vidéken tartották. A titkos frigy híre még a páros kollégáit is meglepte, sokan csak a sajtóból értesültek róla, ami azért is meglepő, mert mint ahogy később a házaspár egy ismerőse kommentálta, a színházban öt percnél tovább semmi sem marad titokban.

Fotó: TV2

Debreczeni Zita és Gianni Annoni

A házaspár annak idején biztosra ment, azontúl, hogy az esküvő időpontjáról pontatlan információk keringtek, hazai helyszín helyett az Észak-Olaszországban fekvő Dolomitokra esett a választásuk. A páros mindenképp téli esküvőt szeretett volna, mindketten imádják a havat, de nem emiatt döntöttek a hófödte hegyek mellett. Az oka még romantikusabb: annak idején ott ismerkedtek meg egymással egy forgatás alkalmával.

Fotó: TV2

Pikali Gerda és Rékasi Károly

Idén nyár végén esküdtek meg a legnagyobb titokban, ami azért is nagy szó, mert a főváros kellős közepén, a Budai Várban tartották a ceremóniát. Igaz, most is csak azért ismerjük a helyszínt, mert a házasságkötés után Pikali Gerda Instagram-oldalán osztott meg fotókat a nagy napról. Ők is szűk körben mondták ki a boldogító igent, de ott volt például a cikkünkben szereplő Gianni és Debreczeni Zita is.

Fotó: Olajos Piroska

Kiemelt képek: Birton Szabolcs, TV2

Előfizetési ajánlatunk

Megjelent a Story téli különszáma