Külföldi sztár

Ezek a gyerekek dollármilliókkal van kipárnázva – Vajon saját jogon is sztárok lennének?

Ahogyan mondani szokás, nekik csak megszületniük volt nehéz. Olyannyira, hogy már zsenge korukban dúsgazdagnak számítanak.

Ékszerei méltán híresek

A világ leggazdagabb gyerekeit rangsoroló listákon rendre első helyen szerepel a brit trónörökös nyolcéves lánya, Sarolta hercegnő (a kiemelt képen jobbra fent édesapjával és édesanyjával), akinek a becsült nettó vagyonát úgy ötmilliárd dollárra teszik. Persze a kislány zsebében a valóságban nincs egyetlen fillér sem, de a rendkívül értékes vagyontárgyak felett rendelkező brit királyi család sarja. A leendő király, Vilmos egyetlen lányaként pedig felbecsülhetetlen értékű ékszerekhez lesz hozzáférése. Emellett személyes értéke is van, hiszen a „Katalin-hatás” mintájára Saroltáéról is beszélhetünk: a kislány máris akkora stílusikon, hogy az óriási befolyással van az eladásokra: bármit visel, az adott ruhadarabot pillanatok alatt elkapkodják, a márkát pedig a mennybe repítik. Bátyja, György szintén ott van a leggazdagabb gyerekek listáján, ahogy öccsük, Lajos is, ám a prímet közülük mégis Sarolta viszi.

Várja a luxus

A popsztárság mellett szintén a szépség-, valamint a divatiparból szerezte több mint másfél milliárd dolláros vagyonát a barbadosi szupersztár, Rihanna, de rapper párja, A$AP Rocky sem tartozik éppen a csóró kategóriába. Így aztán másfél éves fiuk, RZA a születésétől fogva a pénzzel legjobban kibélelt sztárgyerekek sorába tartozik, ahogy nyilván a nemrég született kisöccse is.

Rihanna és A$AP Rocky RZA-jel (Fotó: Profimedia)

Influenszerképző

A 10 éves kislány, North West nemcsak a világ egyik legismertebb, de az egyik leggazdagabb nőjének az elsőszülöttje, Kim Kardashian vagyonát ugyanis 1,7 milliárd dollárra becsülik. Igaz, a rapperkirály papa, Kanye West, akivel időközben elváltak Kim útjai, rajta is túltesz: bár botrányai miatt a vagyona apadóban van, így is még legalább 6 milliárd dollár köthető a nevéhez. North a négy gyerekük közül a legidősebb, és mára saját jogon is influenszer és minidivatdiktátor.

North West és édesanyja, Kim Kardashian (Fotó: Archív)

Már most dalokat ír

Nem nehéz kiokoskodni, hogy a világ leggazdagabb popsztár párjának, Beyoncénak (a kiemelt képen jobbra lent a nagyobbik lányával) és Jay-Z-nek az elsőszülöttje is jelentős vagyont képvisel, ezt nagyjából egymilliárd dollárnyira teszik. A napokban 12. születésnapját ünneplő Blue Ivy Carternél a várható öröksége, a javára létrehozott vagyonkezelői alapok és befektetések mellett már saját jogon is cseng a kassza, hiszen zsenge kora ellenére dalszerzői és produkciós jogok is megilletik. Elég csak ránézni, hogy lássuk: bizony van mit a tejbe aprítania.

Saját divatmárkája lesz

Az ötéves kislány, Stormi Webster anyukáját pár éve az első „self-made” dollármilliárdos fiatal nőként jellemezték, bár sokak szerint ez nem fedi egészen a valóságot. A 26 éves Kylie Jenner a Kardashian­ családi valóságshow sikerét meglovagolva épített jövedelmező bizniszt a szépségipar­ban és az influenszervilágban, exe, Travis Scott menő rapperként szintén dúsgazdag. Ötéves lányuk nevén értékes alapítványok vannak több százmillió dollár értékben, és ha minden igaz, hamarosan saját divatmárkája is lesz…

Stormi Webster persze már most magángépen utazik az édesanyjával (Fotó: Archív)

Irány a kifutó!

A mama, Salma Hayek (a kiemelt képen balra a lányával) is jól keres színésznőként, de a családban igazán a papa gazdag: a francia Henri-François Pinault a divatvilág egyik óriása, a luxus divatmárkakat birtokló Kering nevű cég fejeként és egyik fő részvényeseként dollármilliárdok felett rendelkezik, így lánya, Valentina Paloma Pinault is szerepel a leggazdagabb sztárcsemeték listáján. A 16 éves tini ügyesen sáfárkodik előnyös helyzetével: imádja a reflektorfényt – a kifutókat célozta meg.

Ryan Kaji és Nastya (Fotók: Archív)

A YouTube kis aranyásói

Ma már hihetetlen vagyonokra lehet szert tenni digitális tartalmak előállításával, méghozzá kortól függetlenül. A YouTube-on két roppant népszerű kiskorú sztár is akad, akiket rendre a leggazdagabb gyerekek között emlegetnek. Az orosz Nastya még nincs tízéves, de évek óta a legnézettebb videókat készíti a szülei segítségével, és ezzel dollár tízmilliókat keresett. A japán–amerikai Ryan Kaji becsült vagyona pedig 140 millió körül van dollárban, a 12 éves srác roppant jövedelmező birodalmát is a szülei segítettek felépíteni, a fiú apja nem mellesleg a Disney egyik vezető embere volt hosszú éveken át.

Kiemelt képek: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!