Külföldi sztár

Sarolta hercegnő – A protokoll alapján Katalinnak is pukedliznie kellene előtte

Csak hétéves, és valójában semmi érdemlegeset nem tett le az asztalra, mégis ő a világ egyik leghíresebb embere.

Ő királyi fensége, cambridge-i Sarolta Erzsébet Diána hercegnő az Egyesült Királyság született hercegnője, ami azt jelenti, hogy még anyjánál is, aki „csak” beházasodott a Windsor-házba, magasabb rangja van. A protokoll szerint Katalinnak, ha nincs vele a férje, a saját lánya előtt is pukedliznie kellene. Persze ezt a gesztust senki sem követeli meg Katalintól, sőt a legtöbbször, ha Vilmos oldalán a gyermekeikkel vannak, egyszerű, minden úri pompától távoli családnak tűnnek. A minap például magukkal vitték Saroltát egy sporteseményre. A kislány egyszer szurkolt, máskor grimaszolt, aztán unatkozott, majd felállva tapsolt, vagyis pont úgy viselkedett, mint egy teljesen átlagos hétéves. Gyorsan ki is elemezte mindezt egy testbeszédszakértő, Judi James. „A szülők láthatóan arra biztatják a három gyereküket, viselkedjenek úgy, ahogyan akarnak, és nem mutatnak szorongást amiatt, hogy ki mit fog majd szólni mindehhez. Tény, hogy egyedi módon kell Saroltát és testvéreit nevelni. Egyrészt muszáj felkészíteni őket a protokoll- és hagyományalapú királyi életre, másrészt viszont fontos lenne számukra a normális gyermekkor érzetét is biztosítani.”

A hajára kényes

„Sose próbálj meg lófarkat csinálni neki, az egy rémálom… – mondta Vilmos herceg a lányával kapcsolatban egy interjúban, majd hozzátette nevetve: – De biztosan azért érzem így, mert nekem nincs elég hajam ahhoz, hogy gyakorolhassak.”

Furcsa szó ebben az esetben a normális. Hiszen van még egy kislány a világon, aki olyan hatással van a divatiparra, mint Sarolta? Mert az ezen a sporteseményen viselt csíkos, úgy 10 ezer forint értékű egyrészesét 24 óra alatt elkapkodták, és több ezer darabot hónapokra előre meg is rendeltek belőle. Igen, a Sarolta-hatás, illetve a vele járó gazdasági haszon már most jelentős.

Lufi volt az első szava

No de ezzel biztosan nem foglalkozik a királykisasszony, és azzal sem, hogy amikor 2015. május 2-án világra jött, az ország minden ikonikus épülete rózsaszín fényben pompázott. Sarolta a családjával most még a Kensington-palota egyik, 25 szobás lakrészében él, egy magas fallal körülvett kertben tudnak játszani. Birodalmuk a tetőtérben van, ahol a spanyol, szikár, de csupa szív Maria Teresa Turrion Borrallo a nevelőnőjük, neki ott külön szobája és konyhája is van. Maria, aki tanult önvédelmet és elsősegélynyújtást is, spanyolra oktatja Saroltáékat. Otthon amúgy a kislány a főnök, ezt Katalin mesélte. „Hiába ő a kisebb, sokszor inkább ő vigyáz a bátyjára.” A platinajubileumi ünnepségeken is kiderült, hogy Sarolta irányít: leállította öccsét, ha már nem kellett integetnie, de rászólt Györgyre is, hogy álljon már egyenesen.

A híres ruha, amit elkapkodtak az üzletekből (Fotó: Profimedia)

Hogy akaratos, az Németországban is kiderült. Kétévesen járt ott hivatalos látogatáson a szüleivel. Egyszer csak fogta magát, leült, hisztizett, nem mozdult. Egyébként egy másik látogatáskor, Kanadában ejtette ki az első szavát, a lufit, máskor meg azt árulta el, hogy szeret festeni, és a gimnasztika a kedvenc sportja, főleg, ha anyukájával mozoghat. Lovagolni is szeret, de csak a biciklizés után, és a csokis házi keksz minden mennyiségben jöhet nála. „Györggyel és Saroltával sokszor készítettünk már otthon – mesélte Katalin. – Persze ilyenkor az egész konyha ragad a csokitól. Szeretnek a konyhában sürögni. Imádják gyúrni a tésztát, tetszik nekik, hogy lisztes a kezük.”

A jövője előre meg van írva

Sarolta a családjával még idén nyáron a windsori kastély mellé költözik, és új iskolába megy majd. Eddig Györggyel a londoni Thomas’s Battersea magánsuliba járt, ahol az évi tandíj hétmillió forintnyi font. Jó dolguk volt: az iskola mottója, a „Légy kedves!”, magáért beszél. A tetején játszótér van, de található itt balett-terem, tudományos laboratórium, fazekasműhely és két könyvtár is. Míg Györgyöt a diákok a suliban a neve, Prince George után P.G.-nek becézik, addig Saroltát Lottinak. Ám otthon nem ez a beceneve, hanem Mignonette, ami magyarul az egyik fűszernövényt, a kerti rezedát takarja. Ugyanakkor a francia eredetű szó jelent édeset, aranyost is. ­Lajost amúgy Puppynak, azaz kölyökkutyának hívják.

Simán rendet tesz a fiúk, Lajos és György hercegek között (Fotó: Profimedia)

Hogy mi lesz Sarolta jövője, az előre meg van írva. Az egyetem után feltehetően azonnal a királyi család hivatalos feladatokat ellátó tagja lesz, hogy segítse apját, majd bátyját a trónon, és megkapja a Princess Royal, azaz a királyi hercegnő címet, ami a mindenkori uralkodó leg­idősebb lányának jár. Minden bizonnyal a sajtó minden lépését követni fogja, amivel nem lesz gond, ehhez hozzászokott már. Csak egyszer találjon majd maga mellé egy olyan társat, aki annyira fogja szeretni, hogy mindezt és a királyi életet is elviseli érte.

Kiemelt kép: Profimedia

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!