Hazai sztár

Nádas György: „Szeretnék csak a hűtő és a fotel között sétálgatni”

Életmódváltással több mint negyven kilót fogyott, és azóta úgy tartja a súlyát, hogy nem is kell igazán megválogatnia, mi kerül a tányérjára.

Reggelim: „Fél hét körül már bekapcsolom valamelyik magazinműsort, és miközben főzöm a kávém, megiszogatok fél liter hideg szódavizet. A hosszú kávét pici vaníliás növényi tejjel és egy kis cukrozott kakaó­porral iszom. Ennyi. ”

Tízórai: „Megnézem, mi maradt a hűtőben tegnapról. Most épp egy kis grenadírmars a feleségem által készített kovászos uborkával.”

Ebéd: „Ahogy délben meghallom a harangszót, azonnal beindul a fantáziám, mit kellene ebédelni. Ha nem főzünk, akkor többnyire a közeli retró kifőzdéből választok valami házias fogást. Legutóbb tojáslevest, töltött paprikát és túrós palacsintát.

Nem válogatok az ételek között, de nem eszem meg egy teljes adagot egyszerre.

Inkább többször kevesebbet. Viszont ha úton vagyok, nem eszem, amíg haza nem érek.”

Az alábbi videón is látszik Nádas György bámulatos fogyása!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nádas Gyuri saját oldala (@nadasgyuri) által megosztott bejegyzés

Uzsonna: „Nyílt nem messze tőlünk egy delikátesz, ahol – mint régen – tégelyből adják a fagyit. Sokat megfordulok ott, mivel annyi ízt lehet kapni, hogy négy gombócig meg sem állok, és mellé megiszom egy kapucsínót.”

Vacsora: „18 óra körül vacsorázom. Ez lehet a déli maradék, de szeretem a kovászos kenyeret is egy kis brindzával vagy márványsajttal megkenve, tetejére egy szelet sonkával. És mellé jön sok paradicsom, paprika.

Este, ha szerencsém van, sikerül rávennem a feleségem a közös görög­dinnyézésre.”

Figyelem­felkeltő tárgy

Az esernyőtartóban ma is van egy régi, több mint 100 éves bot, ami Nádas Györgyöt nap mint nap arra figyelmezteti, volt idő, amikor a súlytöbblete miatt már majdnem kellett a lépcsőzéshez. „Bármennyire is szeretnék csak a hűtő és a fotel között sétálgatni, ez a tárgy figyelmeztet rá, hogy nem szabad ellustulni. Mostanában leginkább az úszást kedvelem. A nagy melegben ez a legkényelmesebb módja annak, hogy hamar lehűtsem magam” – mondja a Dankó Rádió műsorvezetője, aki nemrég egy közös fotóra összeállt legendás alkotótársával. Nádas György fürdőruhában is megmutatta remek alakját.

Kiemelt kép: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!