Hazai sztár

Máté Krisztának rémálmai vannak a táncműsortól

Az egykori tévés beszélni is utál róla. Most elárulja, miért.

Sokan vélik úgy, hogy Máté Kriszta karrierjének A leggyengébb láncszem című műsor ártott a legtöbbet, ő maga is úgy fogalmazott: „Mindenki azt hitte, hogy én vagyok az ország boszorkánya.”

Mégsem ez az a tévés szereplés, amit szeretne elfelejteni. Az RTL táncos show-ja az, amitől ma is keveri a víz. Azt mondja, ha fel is kérnék a most nagy sikerrel futó Dancing with the Starsba táncolni, akkor sem menne el, ha tüzes vassal kergetnék. Mégpedig azért, mert az egykori tévés állítása szerint a Dancing elődjének tekinthető  Szombat esti láz volt az egyetlen műsor, amit valaha megbánt. „Hát azt felejtsük is el. Máig rémálmaim vannak tőle. Soha sehol nem táncolok, az esküvőmön sem táncoltam. Belekeveredtem valahogy, és aztán nem tudtam belőle kimászni. Ha van valami, amit megbántam, az az. Annyira nem én vagyok” – legyintett a Blikk talk! műsorában Máté Krisztina. A  Szombat esti lázban egyébként férjével, Bárdos Andrással együtt szerepelt, és annak idején úgy fogalmazott, a tánc az egyik legnagyobb fóbiája, és azért vállalta csupán a műsort, hogy végre túltegye magát rajta. Nos, úgy tűnik, ez azóta sem sikerült.

Galériánkban megmutatjuk, miként szerepelt Máté Kriszta a Szombati esti lázban!

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!