Hazai sztár

Ábel Anita: „Az ilyen helyzetekben szikrákat szórtam, mígnem Roberto rávilágított, hogy ennek semmi értelme”

Öt évvel ezelőtt sodorta útjába az élet a sármos olasz származású gasztrogurut, aki mellett lehiggadt, és megtanulta lazábban venni az akadályokat.

Ábel Anita nem a köntörfalazásról ismert, még akkor sem hátrál ki egy beszélgetésből, amikor olyan kényes témák kerülnek terítékre, mint a házassága zátonyra futása. Krisztiánnal 11 együtt töltött év után váltak külön.

Máshogy tervezte

„Én hamarabb mondtam ki, hogy vége, mint ahogy ő kimondta volna, de ezt így is megelőzte jó pár év. Volt, ami volt, úgy gondolom, egy gyönyörű kört írtunk le a volt férjemmel, aki egy nagyon jó ember és egy csodálatos apuka, nagyon jóban vagyunk. Két dolgot jól csináltam az életben: az egyik a lányom, a másik, hogy ha lehet ezt mondani egy válásra, akkor az, hogy intelligens módon tudtunk elválni – mesélte Geszti Péternek a ­Viasat 3-on futó Adom a napom című műsorban. A negyven év feletti olykor viszontagságos újrakezdést megkönnyítette számára, hogy válása után nem sokkal újra rátalált a szerelem Roberto Favaro személyében. – Nem terveztem, hogy ha elválunk, nyolc-kilenc hónap után egy új kapcsolatba kezdek. Ez jött. Van az ember életében, amikor jön egy olyan érzés, ami elől nem tud és nem is akar elmenekülni” – vallotta meg Anita.

Az Adom a napom műsorában mesélt Geszti Péternek (Fotó: Archív)

Új ember lett

Az összecsiszolódás nem ment zökkenőmentesen, mindkettőjük személyiségében voltak olyan tulajdonságok, amelyeket nem volt egyszerű elfogadni, de sikerrel vették a kezdeti akadályokat. „Nálunk nagyon gyorsan zajlott minden, hamar összeköltöztünk. Én egy makacs ember vagyok, ezért néha nehéz velem. Nekem pedig nem volt könnyű megszokni az ő kincstári optimizmusát, mert egyáltalán nem ilyen ember vagyok. Ő a legrosszabb dolgokban is meglátja a jót, nála mindig félig tele van az a bizonyos pohár. Eleinte ezzel küzdöttünk is rendesen. Emellett én egy kontrollmániás ember vagyok, ezt elengedni, lelazulni, mellette tanultam meg” – mutatott rá tévés veterán.

Csonka Andrással reggeli műsort vezettek (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Konkrét dolgokban is tetten érhetők a változások Anita életében, amióta olasz kedvesével él. „Már boldogan mosogatok – mondta nevetve. – Amikor otthon főz, iszonyatos nagy rendetlenséget hagy maga után, amit én pakolok el. Ilyen helyzetekben szikrákat szórtam, mígnem rávilágított, hogy ennek semmi értelme, és azóta boldogan mosogatok. Viccet félretéve, lecsendesedtem mellette, már nem akarok minden pillanatban megfelelni, élni akarom az életem, megőrizni a pillanatokat.”

Anyaként kihívás

Roberto érkezését Anita kislánya, az akkor 10 éves Luca a szokásosnál könnyebben fogadta. Ebben pedig exférjének, Krisztiánnak is elvitatathatlan érdemei vannak. „Én nem egy új apukát hoztam haza, mert neki már van egy édesapja, akivel nagyon szoros és jó a kapcsolata. Azt mondtam neki, hogy az sem feltétlenül szükséges, hogy szeresse Robit, csak adjon neki egy esélyt. Ettől elmúlt a görcsössége az egész szituációnak, hiszen a gyerek nem érezte azt a ráhatást, hogy mindenáron szeretnie kell az édesanyja új párját. Ami még nagyon fontos volt, hogy a volt férjem és Robi leültek egymással beszélgetni, és Luca is láthatta, nincs köztük ellenségeskedés. Ezért is lehet, hogy a mai napig baráti a viszony a lányom és Roberto között – avatta be a nézőket Anita. Luca mostanra 16 éves kamasz lánnyá cseperedett, és egyre kevésbé tart igényt édesanyja óvó gondoskodására. Ő pedig természetesen nem akar rátelepedni lányára, de ez egy olyan új helyzet számára, amire folyamatosan próbálja felkészíteni magát. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehezen fog menni az elengedés. Szeretem tudni, hol van és mit csinál éppen. Ugyanakkor nem szeretnék egy Szörnyella mama lenni. Tudom, hogy meg kell tapasztalnia bizonyos helyzeteket egyedül. Nehéz dolog ez, gyakorolnom kell még a következő években” – mondta.

Csűrös Karolával a Szomszédok forgatásán (Fotó: Story-Best Magán/fotocentral.hu)

Áldás és átok

Ábel Anita a Szomszédok című sorozattal tett szert országos ismertségre, és mint mondja, szó sincs arról, hogy megtagadná a sorozatot, de akadtak bőven nehézségei is abban az időszakban. „12 évesen egyszer csak rád szakadt egy olyan fajta ismertség, amiben megszűntél te létezni. Más néven szólítottak, és hiába dörömböltél te belülről, hogy de kérem szépen, nekem van egy apukám, van egy anyukám, én Ábel Anita vagyok, erre senki nem volt kíváncsi. Egyszerűen megszűnt Ábel Anita létezni, ami ellen én nagyon harcoltam.”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!