Hazai sztár

A legendás táncdalénekesnő a szabadulása után tudta meg, hogy szerelmét felakasztották

Egy tragikusan véget ért szerelem, két válás, négy év börtön, betegségek sora és számos egyéb megpróbáltatás kísérte Kovács Erzsi útját.

„Rejtély, ez a szív egy nagy titok” – énekelte egyik legnagyobb slágerében, és nem véletlenül tette ezt olyan szívhez szólóan. A pesti szórakozóhelyeken éneklő Kovács Erzsi húszéves volt, amikor 1949-ben megismerte Szűcs Sándort, a Dózsa focistáját. „Tizenkilenc évesen volt az első esküvőm, egy negyvenkét éves zongoristával kötöttem össze az életem. Akkoriban ő már befutott zenésznek számított. Mégis Sándort meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Mivel mindketten házasok voltunk, igyekeztünk titokban tartani a viszonyunkat. Sándor végül rászánta magát, hogy új életet kezd velem, ám ehhez disszidálnunk kellett. A határon azonban elkaptak bennünket.” Erzsit szerelmével együtt az Államvédelmi Hatósághoz vitték. „Egy fegyőrnő mondta: ’Milyen kár magáért, már látom, ahogy lógni fog az akasztófán!’” Erzsi végül „csak” négy évet kapott. „A szabadulásom után tudtam meg: Sanyit felakasztották. Számomra akkor összedőlt a világ, ideg-összeroppanást kaptam.”

Szűcs Sándort kereste minden férfiben (Fotó: Archív)

A táncdalénekesnő a börtön után adminisztrátorként dolgozott, majd megengedték, hogy újból énekelhessen. Aztán 1964-ben a Hanglemezgyár közölte vele, hogy már nincs rá szükség, át kell adni a helyét a fiataloknak. Ezután külföldre ment énekelni, és amikor 14 év múlva visszatért, itthon már majdnem elfeledték. Vidéki kocsmákban lépett fel. „Kimentem a színpadra, gyenge kis taps fogadott, de amikor elkezdtem énekelni a régi slágereimet, a Tűzpiros virágot, a Rejtélyt, akkor azt hallottam mindenhonnan: ’Uramisten, honnan jött elő ez a nő?’” A szerelmi élete végül sosem rendeződött: mindenkiben Sándort kereste… „A sors iróniája, hogy végül ismét egy Dózsa-játékossal, Komáromi Tiborral kötöttem össze az életemet. Tíz év után barátságban váltunk el. Harmadik férjemmel, Kékesi Jánossal tizenegy év együttélés után házasodtunk össze. Tőle végül nem váltam el, de nem is éltünk együtt.” A férfi Németországban maradt, miután Erzsi hazatért, de élete végéig jóban maradtak.

Nem szülhetett

„Talán ha lett volna egy gyerekem, minden másképp alakul – mondta el szinte minden interjújában. – Életem legnagyobb fájdalma, hogy nem szülhettem. A férjeim pedig az örökbefogadást nem akarták soha.”

Kiemelt kép: Hortolányi Anikó/fotocentral.hu; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!