Hazai sztár

Varsányi Réka: „Egyébként a horoszkópom szerint idén férjhez megyek, úgyhogy kíváncsian várom”

Alekosz egyáltalán nem becsülte a kedvességét, nem úgy a nézők, akik annyira megszerették a sokat bántott édesanyát, hogy a műsor befejeztével is rajongva követik.

Varsányi Réka élete tavaly októberben teljesen megváltozott. A civil foglalkozást végző nő a botrányhős Alekosz oldalán vonult be a TV2 kalandrealityjébe, majd néhány nap alatt az Ázsia Expressz egyik legnépszerűbb szereplője lett, amelyen ő lepődött meg a legjobban.

Félt a médiától

„Nem számítottam arra, hogy ennyi biztató üzenetet kapok, hiszen Alekosz egy megosztó ember: vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. Én pedig azt hittem, hogy a madarat tolláról, embert barátjáról elvet követve, engem is hasonlóan fognak megítélni. Igazából a műsorban is pozitívan csalódtam, merthogy előzetesen azért voltak félelmeim. Sokan mondják, a média nem egy megbízható közeg, de az én tapasztalataim csak jók. Mindig ilyen támogató és építő közösség részese szerettem volna lenni, mint amilyen a műsor stábja volt. Ezeknek a heteknek köszönhetően jobban merem magamat szeretni” – vallja be Réka, akit a követői is sokkal többre tartanak, mint Alekoszt.

Két kisgyerek mellett is bele kell férnie a rendszeres mozgásnak (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Ez a felismerés is hozzájárult ahhoz, hogy kilépett a kapcsolatából, pedig állítja, minden ellenére szerette a férfit. „Már javában ment a műsor, amikor szakítottunk. Azért sem tudtam komolyan venni azokat a bókokat vagy ajánlatokat, amiket akkoriban kaptam, mert még egy gyászidőszak kellős közepén jártam. Csak a szépre emlékezem vele kapcsolatban. Bízom benne, hogy a nézői reakciók felértek számára egy leckével, és változtat a szemléletén. Mindig meg kell éljen az ember hasonló pofonokat, hogy elinduljon a fejlődés útján” – taglalja.

Egyembernyit fogyott

Réka nagyon is jól tudja, miről beszél, hiszen az élet nem bánt kesztyűs kézzel vele sem, bőven kijutott neki a sorsfordító pofonokból. De megrázta magát, és felállt a padlóról. „A szülés után megváltozott a testem, nagyon sok plusz feljött rám. Majd nem sokkal később a gyerekeim apjával véget ért a kapcsolatom. Egyedül maradtam két kicsivel. Valóra vált az egyik legnagyobb félelmem, ráadásul társadalmilag is kirekesztve éreztem magam a kinézetem miatt. A magányos pillanataimat nagyon nehezen viseltem. Aztán egy ponton beláttam, ez nem mehet így tovább. Változtatnom kell! Nem sajnálhatom magam örökké. Elkezdtem sportolni, figyelni a diétára. 55 kilótól szabadultam meg három év alatt. Már majdnem teljesen elégedett vagyok a súlyommal, de még egy pár kilótól meg kell szabadulnom ahhoz, hogy az nézzen vissza rám a tükörből, akit megálmodtam magamnak.”

Mínusz 55 kilóval egy teljesen új ember lett (Fotó: Archív)

Felállította a saját rendszerét

A teljes külső és belső átalakulásnak az esetében több összetevője volt, de a legfontosabb a folytonosság. „Egy olyan rendszerre húztam rá az életem, ami biztonságot ad. Megtanultam egyszerre több sávon gondolkodni, hogy hatékonyabban létezzek. Például futás előtt mindig berakom a mosást, így mire hazaérek, tudok teregetni. Vagy miután bekapcsolom a sütőt, megtöltöm a kádat vízzel. Az ilyen apró dolgok is fontosak. Már elhiszem, hogy egyedül is bármire képes vagyok. De ez nagyon hosszú folyamat volt. Valahogy sikerült ránevelnem magam erre a mentalitásra. Ezzel pedig szeretnék példát mutatni sok hasonló helyzetben lévő nőnek– ad magyarázatot arra a kétgyermekes édesanya, hogy a hétköznapjairól miért készít videókat a közösségi oldalakra. De vajon hogy áll a szerelemmel? Réka, mint mindenre, erre is őszintén válaszol. – Korábban abban is hibáztam, hogy görcsösen akartam párt találni. Ez már megváltozott. Egyfajta kihívásként tekintek az egyedüllétre. De ebben az évben már nem zárkóznék el egy új kapcsolattól. Meg egyébként a horoszkópom szerint idén férjhez megyek, úgyhogy kíváncsian várom, így lesz-e” – mondja nevetve.

Kiemelt képek: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!