Nos, Farkasházy Tivadar ükapja, Farkasházi Fischer Móric volt, a herendi porcelángyár alapítója. Eredetileg 1826-tól Stingl Vince hívta életre a „fabrikát”, ahol kőedénygyártással foglalkozott, és porcelánnal is kísérletezett, de sikertelenül. Fischer Mór 1839-ben társult be az üzletbe, és innentől indult az üzem felvirágzása, és megkezdődött a porcelángyártás is. „Mindennap eszembe jut híres felmenőm, mert szeretek porcelánkészletből enni vagy teázni – meséli. – Bevallom, a herendi porcelántárgyak közül sokkal kedvesebbek a szívemnek ezek, mint a kardját nézegető huszár vagy a gitározó Déryné.”
Tört a kínai szerviz
Tivadar sokat kutatta a család múltját. „Az arisztokráciában ükapám idejében gyakoriak voltak a kényszerházasságok, amik sok veszekedést szültek. A vita hevében pedig gyakran törtek a kínai porcelánok. Ükapám meglátta ebben a piaci rést: hiszen ha egy-egy darabot egymás fejéhez vágtak, akkor azt pótolni lehet, és újra teljes lesz a szerviz. Ezért is kezdett el Herenden minőségi porcelánt gyártani, és közben kiegészítette a nemesek Ming-korabeli szervizeit – meséli a humorista. – Amikor pedig több kritikusa megírta, hogy a herendi porcelán nem veszi fel a versenyt a kínaival, ő válaszként sokszor adott oda a bírálóknak két porcelántárgyat, hogy próbára tegye őket: vajon melyik a kínai. Gyakran előfordult, hogy az eredeti távol-keleti porcelánt azonosították gyenge utánzataként.”
Teljesítette Laborfalvi vágyát
Farkasházi Mór azonban nemcsak a porcelánkészítésben jeleskedett, kiváló reklámfogásai is voltak. „Benedek fiam marketing szakon végzett, és bizony nagyon büszke a szépapjára. Volt ugyanis egy jól bevált trükkje. Ha bevezettek a gyárban egy új mintát, ajándékba küldött egy szervizt híres arisztokratáknak, uralkodóknak vagy ismert embereknek, és utána róluk nevezte el. Így született az angol királynőről a Viktória-minta, az Apponyi, a Rothschild vagy a gödöllői, amiből Sisinek küldött. Ferenc József testvére kastélyáról kapta nevét a Miramare, de Miksának nem hozott szerencsét, mert mexikói császárként kivégezték. Az újgazdagok pedig előszeretettel vették a hírességek nevét viselő motívumokkal díszített porcelánokat. Ükapámnak ez egy szervizbe került, mégis hatalmas reklámot jelentett – mondja Tivadar. – Másfél éve Balatonfüreden élünk, öt perc sétára a Jókai-villától, ahol az író Laborfalvi Rózával nyaranta élt. Egyszer elmentek Herendre, hogy megnézzék a porcelángyárat, és be is vásároltak. Rózácska sok mindent választott, és volt egy kis csésze, de elég magas volt az ára. Jókai azt mondta, ezt már ne vegyék meg. Laborfalvi megsértődött, de nélküle mentek haza. Aztán ősszel lovaskocsi állt meg a svábhegyi házuk előtt, és Fischer Móric szállt le róla a csészével és e szavakkal: ’Az én családom soha el nem feledi azt a napot, amikor Jókai Mórt vendégül láthatta szegény asztala mellett! Ezen látogatást büszkén fogják emlegetni még dédunokáim is! Kis ajándékunkkal azt óhajtjuk elérni, hogy nagyságotok is jól emlékezzenek meg arról a napról.’ E történetet Bacsó Péter találta nekem egy régi könyvben, csak annyi tudok hozzátenni, hogy még az ükunokája is emlegeti. Most Füreden mindig eszembe jut a villája előtt.”
Díjat alapított
Tivadar azonkívül, hogy könyvet is írt családja történetéről, más módon is ápolta a híres rokon emlékét „A szakmámba is beloptam híres felmenőim munkásságát. A magyar kabaré atyjának Nagy Endrét tartják, aki 1907-től konferanszié volt a körúti Bonbonnière kabaréban. Erre emlékezve a kilencvenes években alapítottam a Bonbon-díjat, amit a gyár jóvoltából egy Apponyi-mintás bonbonier-ben kaptak meg a nyertesek. Így lett a kőbányai porcelángyár egykori porcelánfestőjének, Hofi Gézának is egy ilyen herendi porcelánja benne egy aranyszínű bonbonnal – meséli Farkasházy. – Hogy lesz-e még a családban, aki majd valahogyan kötődik a gyárhoz, azt nem tudom, de Flóra unokám szépen rajzol, most kezd egy művészeti gimnáziumot, és van egy ilyen nagyszülői ábrándom, hátha ő folytatja ott.”
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu
