Mint mondja, számára a játék nem csak azért fontos, mert kiváló kikapcsolódás és örömforrás, hanem kihívás is. Azt vallja, hogy az ember addig marad fiatal, amíg képes játszani. Évekkel ezelőtt, amikor elindult az Activity című televíziós vetélkedő, rövid időn belül hihetetlen nagy népszerűségre tett szert. „A sikere az önazonosságán alapult. Nem egy mesterségesen előállított kópiát alkalmaztak tévére, hanem a műsor producere találta ki, és az én személyemben pedig egy olyan moderátora volt, aki nem képzelte magát többnek egy játékos embernél. Nem éreztem azt, hogy televíziós személyiség vagy celeb vagyok, nem éreztem a sikeresség iránti hajhászás kényszerét, hanem egyszerűen csak jól éreztem magam ebben a szerepben.”
„Úgy voltam vele, gyerünk, fogjunk neki”
A műsor ötletét a készítők annak idején több csatornánál is megfuttatták, keresték a helyét, az arcát a műsornak. „Amikor megkerestek, hogy volna-e kedvem egy műsorvezető-válogatáson részt venni, számomra az volt különösen megható vagy érdekes, hogy alkalmasnak találnak egy ilyen feladatra. Bár ezt megelőzte a Ki vagyok én? című szintén játékos műsorfolyam a TV2-n, ahol lehet, hogy kiderült az alkotók számára: van bennem kurázsi, nem ijedek meg szokatlan helyzetektől, feladatoktól, és talán a humor sem áll távol tőlem. Nem számoltam azzal, mekkora kihívás ez, vagy azzal, hogy úristen, mit fogok mondani. Egyszerűen úgy voltam vele, gyerünk, fogjunk neki – meséli a kezdetekről. A hat éven át sugárzott műsorban nagyon sok vendég szerepelt. – Sokakról, akiket a műsornak köszönhetően ismertem meg, kiderült, hogy ugyanolyan Homo ludensek (játékos természetű emberek – a szerk.), mint amilyen én is vagyok. Természetesen voltak olyanok is, akikkel kapcsolatosan arra gondoltam, nem szívesen lennék az ismerősük vagy a barátjuk civilben. Nem tudtak ugyanis viselkedni és megfelelően játszani. Nagyon tanulságos volt annyi mindenkivel együtt dolgozni ebben a történetben.”
Fontosak az emlékek
Andreát édesanyja egyedül nevelte fel, emiatt hihetetlenül erős kapcsolat volt közöttük. „Anyám mindig szánt időt arra, hogy társasozzunk. Óriási Ki nevet a végén?-csatákat vívtunk. De azért neki nem az volt a fő feladata, hogy engem szórakoztasson. Meg kellett tanulnom magamat szórakoztatni. Nagyon szerettem babázni, babaruhákat varrni, horgolni. Amikor a kislányom megkapta az első babáit, rajtuk az általam horgolt ruhák voltak, ezek a mai napig megvannak.” Azt is elárulja, édesanyaként fontosnak tartotta, hogy Rozinának is legyenek emlékei arról, hogy az anyukája játszik vele. „Rengeteget meséltem neki, sokat kártyáztunk, társasoztunk, még nyelvet is játékosan tanultunk. A mai napig gyakran játszunk.” De nemcsak a családdal, hanem a barátaival is gyakran játszik a színésznő. „Van egy szűkebb baráti köröm, akikkel rendszeresen játszunk Monopolyt, Gazdálkodj okosan!-t, Activityt, és közben jót beszélgetünk. Nem akarjuk a világot megváltani, ’csak’ játszunk, és jól érezzük magunkat.”
„Nem csapkodok, nem őrjöngök”
Andrea egyébként azért is remek játékpartner, mert tud veszíteni. „Hajdanában volt egy csodálatos művészekből álló baráti társaságom, akikkel sokszor reggelig kártyáztunk pici filléres tételekben. Imádtam azt a cirkuszt, amit egy-egy barátom művelt, amikor veszített, és próbáltam ugyanolyan szenvedélyesen játszani én is. De én befelé élem meg ezt. Nem csapkodok, nem őrjöngök, nem dobom fel az égig a kártyát, én az egésznek az izgalmát szeretem. Színésznő vagyok, tehát a játék a munkám miatt sem áll távol tőlem, játszani szeretek, játszmázni viszont nem – mondja. – Horgolás vagy kötés is mindig van nálam, ahogyan kártya is. Ha éppen ezoterikus állapotba kerülök, a kártyából még jósolni is szoktam. A telefonomra van letöltve pár rejtvény- és sudokuapplikáció, azokon is gyakran játszom. Főleg, amikor a munkámból adódóan várakoznom kell, mert nem tudok tétlenül lenni, enni, inni vagy dohányozni. Inkább hasznosan töltöm az időt, és játszom.”
Kiemelt kép: Archív, Steindl Gabriella/fotocentral.hu
