Hazai sztár

Mesél a protokoll­szakértő: „Összejöttünk volna, ha nincs Kamilla”

Görög Ibolya nemrég örömmel osztotta meg a Best olvasóival a brit királyi családdal kapcsolatos emlékeit.

Erzsébet királynő halála kapcsán egymás után adta az interjúkat. Faggatták, vajon milyen protokolláris szabályok élnek egy ilyen alkalommal a királyi udvarban. Most a protokollszakértő avat be minket nem éppen királyi, de annál gazdagabb hivatásának és magánéletének titkaiba.

Szeretett volna királyi családba születni?
Görög Ibolya: Nem szívesen születtem volna oda, bár dokumentumfilmekben láttam, Erzsébet egy ugrabugra, helyes kislány volt, úgy tűnt, akkoriban még semmiféle vasszabályt nem alkalmaztak nála. Aztán persze észrevétlenül belenőtt, az élete természetes részévé vált.

Amikor még herceg volt, volt egy találkozása Károly királlyal Magyarországon.
G. I.: Mit ne mondjak, összejöttünk volna, ha nincs Kamilla. Persze csak viccelek. Egy azonban biztos, miután én kísérgettem őt a parlamentben, elmeséltem neki a nyolc gránitoszlop történetét, sokat beszélgettünk. Miután hazament, három hétre rá felhívatott a nagykövettel, és megüzente, hogy megtalálta a másik négyet a brit parlamentben. Számomra ez azt jelentette, hogy hagytam benne némi nyomot.

Görög Ibolya (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Meddig mehet el az ember egy ilyen beszélgetésben? Megkérdezhetném például a vendéget, hogy van a felesége, a gyereke?
G. I.: A családról csak akkor illendő kérdezni, ha a vendég hozza fel. Például ha azt mondja, „ezt a ruhát megveszem a lányomnak”, akkor szabad a pálya. De akkor is a jó ízlés határáig.

Apropó, ruha. Sok ruhája van?
G. I.: Egyáltalán nincs sok ruhám. Van például egy kalapom, amit kizárólag temetésre szoktam felvenni, pár blézer topokkal, hozzá nadrágokkal. Van dzsekim, egy könnyű bőrkabátom, ballonom és télikabátom. Ahogy a királynő, úgy én is a színeket szeretem összeválogatni. Nekem a munkám révén nem az a feladatom, hogy feltűnő, márkás, pokoli drága ruhákban mutogassam magam, hanem az, hogy amikor kiállok előadást tartani, azt lássák rajtam: az elegancia nem pénz, nem márka, nem ruhaszalon, hanem megjelenés kérdése.

Hogy csöppent bele a protokollba?
G. I.: Véletlenül. 1987-ben fogalmam nem volt, milyen munkát vállalok el. Idegen nyelvű levelező szakon végeztem a Külkereskedelmi Főiskolán, ennek nagyon hasznos eredménye a mai napig, hogy vakon tudok gépelni oroszul, angolul, magyarul. Aztán bekerültem egy nemzetközi információs rendszer hazai titkárságára, ahonnan Moszkvába küldtek továbbképzésre. Ott is szereztem egy információs rendszerszervezés diplomát, ami ugyan semmire nem jó, viszont ennek köszönhetem, hogy anyanyelvi szinten beszélek oroszul.

Volt olyan munkahelye, ahol politikusok közelében lehetett?
G. I.: 1987 januárjában a Miniszterelnöki Hivatalba mentem dolgozni, ez Lázár György miniszterelnöksége alatt volt. Abban az időben nem sok gondom volt az öltözködéssel, ha jött egy delegáció, mindenki fehér inget, nyakkendőt, sötét öltönyt, tiszta cipőt húzott. Ez akkoriban rendjén is volt. De jött a rendszerváltás, az egyetem padjaiból fiatal politikusok kerültek be a parlamentbe, és velük együtt jött a kockás ing farmernadrág, a lányoknál a nagy, kihajtott fehér gallér. Összevisszaság uralkodott az öltözködésben. Négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek, nem lehet a parlamentben az ország ügyeiről ilyen ruhákban beszélni, mert az emberek a tévé előtt nem arra figyeltek, amit mondanak, hanem arra, ahogyan kinéznek.

Az öltözködésben II. Erzsébet a példaképe (Fotó: Profimedia)

Az elmúlt évtizedek alatt rengeteget dolgozott. Tudott egyensúlyt tartani a munka és magánélet között?
G. I.: Kétszer voltam férjnél, először a szerelem, másodjára a józan eszem vitt bele a házasságomba. Egyik sem sikerült, és ekkor azt mondtam magamnak, több nem kell, vége! Most menjen más férjhez, ne én. 1992 óta élek egyedül, és ez így tökéletes számomra. Veretes jóbarátaim vannak, nincs sok, de aki van, az nagyszerű ember. Mindent tudunk egymásról, ha baj van, ha valami öröm ér, azt meg tudom osztani velük, és szerintem ez a legfontosabb.

Egy mondat erejéig menjünk vissza a protokollhoz. Ha, mondjuk, decemberben, a születésnapján szeretném felköszönteni, megmondhatnám, hány éves?
G. I.: Szokták mondani, nem illik a nők korát firtatni, de magammal szemben engedékenyebb vagyok, én boldogan elárulom, 75 éves leszek. Szerintem nem szégyen, ha valaki megéri ezt a szép kort, főleg, ha boldogságban és egészségben telt el ez a több mint hét évtized. Akkor miért is kellene eltagadni?

Nagyon jól néz ki, fiatalos, biztos tesz is érte.
G. I.: Sokat mozgok, reggelenként tempósan gyalogolok, úgy megyek, mint a munkásőr. Esténként a híradók alatt szobabiciklizem, amikor hallom a híreket, hevesebben ver a szívem, és még gyorsabban tekerek. Mindenevő vagyok, ma éppen rántott húst sütök, de az is előfordul, hogy két hétig nem eszem húst, csak zöldséget. Azt szoktam mondani, a testem tudja, mi kell neki. Legújabb kedvencem a cukkini, palacsintát, zöldséges tésztát készítek belőle, de kirántva is remek. Nézze, én már szép kort megértem, engem már amiatt, hogy mit eszem, nagy baj nem érhet. És ha sikerül minél több embert meggyőznöm arról, hogy az élet értelme az, hogy mindennap legyen valami öröm, hogy ne bántsunk egymást, már megérte élnem.

A kiemelt képen III. Károly és Kamilla királyné még walesi hercegi párként budapesti látogatásuk alkalmával, 2014-ben (Fotó: Getty Images)

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!