Címlapsztori

Egyre csak találgatnak a nézők: kikből lesz a táncos show új álompárja?

Azt eláruljuk, nem Mikes Anna és Krausz Gábor az egyetlen páros, akiket a Dancing with the Starsban eltalált a táncos kedvű Cupido nyila...

A fiú új párja rántotta le róluk a leplet

Gelencsér Tímea és Hegyes Berci nem is titkolták, hogy az első évad próbái során, 2020-ban megkedvelték egymást, bár a kapcsolatukat mindig barátságként jellemezték. Pedig sokaknak feltűnt, hogy a közös szerepléseik során sokszor túlságosan is elérzékenyültek, amikor szóba került a viszonyuk. Aztán mindketten párra leltek. Később, az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát egyik adásából fény derült az igazságra. Történt ­ugyanis, hogy egy feladat során ­Berci barátnőjének, Vágner ­Fanninak a párját érintő kérdésekre kellett válaszolnia, Ördög Nóra ­pedig egy alkalommal arra volt kíváncsi, a csinos fodrászlány tudja-e, Berci milyen hírességgel alkotott egy párt a múltban. Mire Fanni gondolkodás nélkül rávágta Gelencsér Timi nevét.

Timi és Berci a DWTS-ben

Mexikóban is követte

Bár a latin-amerikai díva, Gabriela Spanic és a táncművész Andrei Mangra még az első évadban melegedett össze, kapcsolatuk a következő évben is tartott. Mi több, akkor derült ki, hogy egy időre összeköltöztek Gabriella mexikói otthonában, és a karácsonyt is együtt töltötték. „Csodásak voltak az ünnepek. Végre egy évben nem volt hideg, nem fáztam, ugyanis Acapulcóban voltunk két hétig nyaralni. Ott töltöttük a karácsonyt és az újévet, méghozzá családban, Gabi fiával és a legjobb barátnőjével. Napoztunk, főztünk, buliztunk egy kicsit” – áradozott Andrei hozzátéve, Mexikóban keres munkát. Aztán rejtélyes módon vége szakadt a kapcsolatnak. Andrei pedig a műsor második évadában már Tóth Andival flörtölt hevesen.

Gabriela és Andrei egy percig sem titkolták vonzalmukat

Elutaztak Spanyolországba

Lissák Laura és Vavra Bence párosa csodás produk­ciókkal lépett hétről ­hétre a színpadra a harmadig évadban, 2022-ben, a közönség pedig az első pillanattól kezdve látta, mennyire egymásra hangolódtak. Sokaknak egyértelmű volt, több van köztük puszta barátságnál. Később ­Laura és Bence az egyik ­tévéadó meghívására Spanyolországba utaztak közösen, hogy élőben nézhessék meg a Real Betis és a Real Madrid mérkőzését. Ott, a forró Sevillában közös hotelszobát foglaltak le számukra. Kapcsolatuk már barátsággá szelídült, erről Bence posztolt korábban.

Lauráról és Bencéről is kiderült az igazság

Ma is együtt vannak

Már a próbákon többet érezett egymás iránt rokonszenvnél Mikes Anna és Krausz Gábor, ám kapcsolatukat egy ideig nem vállalták fel. „Ez nyilván nem a műsor után alakult ki, de nem akartuk, hogy ezért külön szimpátiapontokat gyűjtsünk be – vallotta be Gábor, aki elárulta, időt akartak adni maguknak, hogy jobban megismerjék egymást. – Az egy buborék, együtt voltunk nagyon sokat a táncteremben, beszélgettünk, de az nem az élet – tette hozzá. – Abban a pillanatban, ahogy lement a műsor, volt időnk egy picit egymással foglalkozni, beszélgetni, jobban megismerni egymást, nemcsak táncruhában, hanem normálisan. Mindenképp szerettem volna megvárni, hogy ez hova fut ki, hogy a lányom, Hanni, ezt hogy ­kezeli. Megszereti-e Annát? A családom hogy kezeli? A barátaim hogyan kezelik? És amikor biztosak vagyunk mind a ketten benne, akkor fel lehet vállalni, vagy nem is felvállalni vagy bejelenteni, hanem egyszerűen csak kimenni az utcára” – magyarázta a séf. Legutóbb az Ázsia Expresszben láthattuk őket. Az emberpróbáló feladatokkal teli utazós ­reality ugyancsak jelentős mérföldkővé vált a kapcsolatukban.

Kiemelt kép és fotók: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!