Napi friss

Mikes Anna nemet mondott a TV2-nek: ezért nem láthatjuk a Dancing with the Starsban

A profi táncos elárulta: szereplése nem a táncról szólna, ebben pedig nem szeretne részt venni.

Miután hétfőn este bejelentette a TV2, hogy kik fognak szerepelni az idei Dancing with the Starsba, mindenki azt találgatja, hogy Mikes Anna miért nem szerepel benne. A táncos Instagram-oldalán öntött tiszta vizet a pohárba.

„Idén sajnos már nem fogok szerepelni a Dancing with the Stars műsorában. Bár a felkérést a TV2-től megkaptam, hosszas mérleges után úgy döntöttem, hogy nem vállalom a szereplést. Őszintén bevallom, hogy a szívem szakad meg, hiszen az elmúlt négy évad nagyon sok élményt, érzést és a közönség szeretetét jelentette nekem. Minden porcikámmal imádtam, magaménak éreztem ezt a műsort. A kollégáim a barátaim lettek, és azontúl, hogy tavaly a trófeát is hazavihettük Gáborral, megtaláltuk egymásban a szerelmet is. Persze nehéz elengedni azt, amiben sikeresek vagyunk és szeretjük is. Ez pont olyan, mint az élsport. De hiszem azt, hogy a csúcson kell abbahagyni. Annyi érdekes és szép dolog van az életben, amivel érdemes foglalkozni, amire érdemes időt, energiát szánni. Aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy csak azokra a felkérésekre mondok igent, amit szívből tudok csinálni. Idén ez most nem menne, mert úgy érzem, a szereplésem nem a táncról szólna, hanem a bulvárról. Ebből pedig én szeretnék kimaradni. Számomra a magam és a családom nyugalma a legfontosabb, köszönöm mindenkinek a megértést és az eddigi támogatást.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!