Címlapsztori

Őszinte vallomások az anyaságról: „Az elsőért mindent megtettem volna, a másodikért már nem”

Dobó Kata, Ungár Anikó és Gáspár Bea a nyilvánosságnak is elmondták, miért nem adatott meg nekik, hogy újra babázzanak.

„Sajnálom, hogy nem szültem korábban”

Dobó Katának sosem volt kérdés, hogy egyszer szeretne édesanyává válni. Egész kislány korától kezdve tudta, hogy erre a szerepre vágyik mindennél jobban… Amikor pedig 38 évesen végre valóra vált az álma, igazán szerencsésnek érezte magát. ­Szofi érkezése után sokszor hangsúlyozta: az anyaság egy csodálatos érzés, amitől szerinte minden nő csak több lesz. 2020-ban, az El a kezekkel a Papámtól! című film rendezésének kapcsán mesélt a lányával való kapcsolatáról. „Szofi egy igazi tündérlány, nagyon okos gyerek. Jókat tudunk beszélgetni egymással. Sokan mondják, hogy nemcsak külsőleg, de belsőleg is hasonlít rám. Nagyon muzikális: hegedülni jár, furulyázik, szavalóversenyekre megy. Amikor ennyire be vagyok táblázva, az sem jelent gondot, mivel az apukájával is sok időt tölt. Anno megosztottuk a gyermekfelügyeletet, a lányom pedig elfogadta az új helyzetet, és örül, hogy mindketten részesei maradtunk az életének. Kíváncsi leszek majd, mit szeretne csinálni, ha felnőtt lesz. Nekem az a feladatom, hogy anyaként mutassam neki az utat, de ő fogja eldönteni, mi akar majd lenni” – nyilatkozta az nlc.hu-nak. Majd őszintén azt is hozzátette: „Azt sajnálom csak az életemben, hogy nem szültem korábban, mert akkor lehet, hogy lenne több gyerekem is. Az anyaság ugyanis számomra igazi mámor.”

Már 38 éves volt, amikor Szofi világra jött (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

„Nem kockáztattam”

A bűvésznek öt év várakozás után jött világra vágyott első gyermeke, ­Baronits Gábor, akit három esztendővel később egy másik is követhetett volna. Az a baba azonban nem született meg, mert Ungár Anikó abban az élethelyzetben már azt érezte az egyetlen helyes lépésnek, ha nem kockáztat. „Hihetetlen ösztönösen érzékeny vagyok bizonyos dolgokra. És én valamit megéreztem… Olyan jó élethelyzetek voltak egymás után, amikor Gábor végre megszületett, és tényleg annyira jól sikerült ott minden az életemben, hogy úgy éreztem, ez egy kihívás lenne. Egy kis fricska, egy piszokpötty, és nem tudtam szabadulni a gondolattól. Pedig állítólag minden rendben volt. Mindezt elmondtam a nőgyógyászomnak, aki hosszú évek óta ismert engem, és nála is szültem. Ő azt mondta: ’Ha neked ez az érzésed, ebben társad vagyok, akkor neveld fel ezt az egy fiadat.’ Nem volt hosszú gondolkodás… Akkor már 43 éves voltam, és úgy döntöttem, nem kockáztatok. Az elsőért mindent megtettem volna, a másodikért már nem. Talán ezt bántam meg, de nem úgy élem meg, hogy hú, és miért. De miután Gábor ­elveszítette az édesapját, azért milyen jó lenne neki most, ha lenne testvére, ennyit gondolok” – mondta el Anikó a Másképpen című műsorban 2013-ban. Az élet kárpótolta, mert hosszú esztendőkkel ezelőtt beleszeretett a mostani férjébe, négy fiút kapott pluszban, a legkisebbek akkor még kisiskolások voltak. Anikó sosem a mamájukat akarta pótolni, de a legtermészetesebben igyekezett mindenben megfelelő anyai mintát szolgáltatni nekik, és a felnevelésükkel járó felelősség sem ijesztette meg sosem. Amire pedig igazán büszke, az az, hogy a gyerekek, akik azóta felnőttek, testvérként szeretik egymást. Gábor is őket, és ők is Gábort.

Fiával, Gáborral mindig is nagyon közel álltak egymáshoz (Fotó: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu)

„Visszatartott, hogy nagyok voltak a lányaim”

A Győzike Show-nak köszönhetően az életük hosszú évekig nyitott könyv volt, így egyértelműen kiderült, hogy Gáspár Bea a két lányáért bármire képes, annyira imádja őket… Mindössze húszéves volt, amikor Evelint szülte, nyolc évvel később pedig megérkezett a családjukba Virág is. Mindig, mindenben számíthattak rá. Nem tagadta, korábban eljátszott azzal a gondolattal, hogy akár több gyerekért is szívesen vállalt volna felelősséget, végül mégsem bővült a család. „Megbántam, hogy nem szültem még egy babát. Ez felmerült bennem a harmincas ­éveim vége felé, de visszatartott, hogy már nagyok voltak a ­lányaim, és féltem, hogy elhízom. Abban az időben súlyfelesleggel küzdöttem, amitől nehéz volt megszabadulni. Ha szülök, akkor most nyolcéves lenne a harmadik gyerekem, és még tíz évig biztosítva lenne, hogy nem maradok magamra” – nyilatkozta 2021-ben Bea asszony a Story magazinnak.

Beának már hiányzik az egykori gyerekzsivaj (Fotó: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu)

A sikere ára

Egy évvel ezelőtt szívszorító interjút adott Miló Viktória a Tényeknek. A világbajnok ökölvívónak egy gyermeke sem született, ahogy ő fogalmazott, azért, mert feláldozta az életét a sportért. A sikereiért pedig, amelyeket a ringben átélhetett, ilyen komoly árat fizetett, amit mára nagyon megbánt. „Életem legboldogabb pillanatát éltem át, amikor 2003. május 10-én a derekamra csatolták a világbajnoki övet, de az életemből kimaradt a gyerek. És már hiú ábrándjaim sincsenek, nekem ez volt az ára” – nyilatkozta Viktória.

Kiemelt képek: Arcív, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!