Nem emlékszem már rá, hogyan indult egyáltalán a karrierje.
Szellő István: Édesanyám, Szellő Rózsa a televízióban dolgozott, gyerekműsorok – köztük a Zsebtévé – szerkesztője volt, és ő felelt az esti mesékért is. Engem kicsi gyerekkoromtól vitt magával a tévébe, ami nagyon színes, érdekes, izgalmas világ volt egy gyerek számára. Egyébként nem feltétlenül akartam rádiós vagy televíziós lenni, miután sportoltam, vívtam, sportújságírónak készültem, középiskolásként már gyakornokoskodtam a Népsportnál (ma Nemzeti Sport). Ezért is mentem Prágába egyetemre, mert itthon nem, ott pedig volt nemzetközi újságíró képzés. Miközben egyetemre jártam, gyakornokként dolgoztam a Magyar Rádió Krónika szerkesztőségében, ott aztán megpecsételődött a sorsom. Már nem volt visszaút, csak előre, a televízióba.
Ismerve a pályafutását, újságíróként mondhatom, irigylésre méltó.
Sz. I.: Három amerikai elnökválasztásról tudósítottam, ott voltam, amikor megválasztották az ifjabb Bush elnököt, Obamát és Trumpot. De forgattam a délszláv háborúban, Sierra Leonéban a gyerekkatonákról és gyémántbányászokról, Londonban a királynő temetéséről és most III. Károly koronázásáról.
Egy fontos munkáját nem említette 2001-ből, amikor New Yorkban az ikertornyokba beleszállt két repülő.
Sz. I.: Éppen nászútra mentünk a feleségemmel, már Velencénél jártunk, amikor felhívott Erős Antónia, elmondta, még nem tudni, igazából mi történt, de egy repülő belecsapódott a World Trade Centerbe. Nem kell hazajönnöd, mondta, csak szól, hogy tudjak róla. Mentünk tovább, aztán bementem egy benzinkúthoz, az emberek döbbenten álltak ott, és nézték a televízióban a történeteket. Azt mondtam a feleségemnek, ha én újságírónak érzem magam, akkor nem tehetem meg, hogy nem fordulok vissza. Természetesen ő is így látta, visszafordultunk, és egy héttel később újból elindultunk nászútra.
Elég sok hasznát látta, hogy Prágában tanult, hogy jól beszél csehül, készíthetett interjút az íróból lett államelnökkel, Václav Havellel és a világhírű íróval, Bohumil Hraballal.
Sz. I.: Havel nagyon jó fej volt, jó gondolkodású elnök, jó volt vele beszélgetni, olyan megnyugtató. Nem olyan, mint Hrabal. Elmesélek vele kapcsolatban egy történetet. Forgatni mentünk Prágába az úgynevezett bársonyos forradalom idején, de azt gondoltam, ha már itt vagyok, csinálok egy interjút Hraballal is. Kerskóban, ez nem messze van Prágától, ott volt hétvégi háza, egyébként Jiří Menzel, vele is interjúztam, ebben a kis faluban forgatta a Hóvirágünnep című filmjét. Bekukucskáltam Hrabal ablakán, égett bent a villany, láttam, két ujjal püföli az írógépét. Bekopogtam az ablakon, kinyitotta, iszonyatosan mérges volt, kiabált, mondtam, a Magyar Televíziótól jöttünk, szeretnénk vele interjút készíteni, mire betessékelt, leültetett, egy perc alatt teljesen átváltozott. Kedves volt, és elképesztően jó gondolatai voltak. Öröm volt vele beszélgetni. Amikor végeztünk, azt mondta: „Mielőtt kirúgnám magukat a francba, mutatok egy-két dolgot.” Kivitt a kertbe, és a Szigorúan ellenőrzött vonatok című film kellékeit mutatta meg.
Játsszunk most egy kicsit, én kopogok be most Szellő István lakásának az ajtaján, kinyitja…
Sz. I.: Kinyitom, és azt mondom: „Kedves Zsuzsa, jöjjön be, szívesen látom, szívesen beszélgetek önnel.”
Van egy rossz vagy jó szokásom, elsőre mindig a könyvespolcot keresem, rajta a könyveket. Ez ugyanis sok mindent elárul a tulajdonosáról.
Sz. I.: Nagyon sok könyvem van, miután a szüleim meghaltak, tőlük is rengeteget örököltem, amit még ki sem tudtam pakolni a dobozokból, mert nem tudom hová tenni. Édesanyám egyébként történelem–művészettörténet szakon tanult az egyetemen, így rengeteg művészettörténeti témájú könyve volt, még gyerekkoromból emlékszem ezekre. Akkor is szerettem olvasni, most is, sajnos azt látom, a mai gyerekeknek, az enyéimnek is, nemigen van már türelmük az olvasáshoz.
Vezessen tovább, mi az, ami jellegzetesen szellős az otthonában?
Sz. I.: A tágas, szellős terek, például a nappalim, csodálatos kilátással.
A gyerekszoba még megvan?
Sz. I.: Hogyne, négy gyerekem van, kettő már felnőtt, közülük András például sokáig velem lakott. Már felnőtt férfi, jogászdoktor, ügyvédjelölt. Ádám 21 éves, versenyszerűen teniszezik, és kapott Amerikában egy teniszösztöndíjat is. És ott vannak a kicsik, az ikrek: Manna és Alen, 14 évesek, kiskamaszok, most felvételiznek majd a gimnáziumba. Okosak, értelmesek, bölcsek, jól tanulnak.
Mit gondol, milyen apa volt, és milyen most?
Sz. I.: Ezt tőlük kellene megkérdezni, ők az illetékesek ebben a dologban, de úgy érzem, nem volt és nincs rám panasz. Mindegyik elindult a maga útján, és úgy látom, mindenki elég jól halad azon az úton. Azt gondolom, nekem is nagy részem volt és van ebben.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
