Címlapsztori

Bereczki Zoltán: „Azt hittem, rögtön a csúcson fogom kezdeni”

Hazánk egyik legsikeresebb művésze a hirtelen jött siker árnyoldalairól mesél.

Zolinak kellett néhány év, hogy megtanulja feldolgoznia a sikertelenséget, majd a hatalmas sikert. „Az utolsó évem a főiskolán már nagyon szabadon telt, csináltam egy szólólemezt az egyik legnagyobb kiadónál. Csodálatos időszak volt, akkor úgy éreztem, én vagyok az élet császára. Rengeteg munkát fektettem abba a korongba, de nagyon keveset tudtam a produceri szakmáról, a menedzsmentről – árulja el. Ma már csak mosolyog egykori önmagán. – Azt hittem, elég egy teljes évig dolgozni, és hatszor kicserélni a lábdobot, hogy a lehető legtökéletesebb legyen. Nem is sejtettem, nem lesz elég kirakni a polcra a lemezt. Akkor tanultam meg: ha nem tudják, ki az, a kutyát nem érdekli, milyen profi, amit csináltál – meséli Zoli. – Ez a csalódás meghatározó volt a számomra. Amilyen hatalmas sikerélmény volt az anyag készítése, annyira mély depresszió következett utána. Éveken át nem hevertem ki. Azt éreztem: beletettem valamibe a munkát, mégsem hozta meg a sikert, akkor meg minek csináljak másikat? Azt hittem, rögtön a csúcson fogom kezdeni. Tíz év kellett ahhoz, hogy újra belevágjak a lemezkészítésbe.”

A Rómeó és Júlia volt a fordulópont (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

„Most jó úton vagyok”

Zoli csalódottságát a zenés színházi sikerei enyhítették. „Én a főiskolára is mint popénekes keveredtem, engem a zenei része jobban érdekelt a dolognak, csak utána kezdtem el felfedezni a színházban a játék örömét. Aztán megkaptam Mercutio szerepét a Rómeó és Júliában. Ebben is az volt nekem az érdekes, hogy popzenét lehetett benne énekelni. Ez az előadás egyik pillanatról a másikra megváltoztatta az életem. Egyik nap még simán fel tudtam szállni a villamosra, utána át a HÉV-re, és hazamenni, aztán másnap olyan figyelem, olyan rajongás vett körül, amihez nem voltam hozzászokva. Zavarba ejtő volt, és elkezdtem befelé fordulni. Próbáltam eltűnni a kíváncsi szemek elől. A magánéletemben sokáig nem tudtam feldolgozni a sikert, és a mai tudásommal már azt mondom: a személyiségemet is biztos, hogy rossz­ irányba torzítva, hozott egy csomó komplexust. Ha egyszer megfürdesz a nagy sikerben, akkor egy idő után elvárod az ünneplést. Aztán már ha azonnal nem kapod meg, akkor hisztisen kiköveteled magadnak. A taps, a címlapok, a művészbejárónál álló rajongók – ezekhez könnyű hozzászokni. A siker pont olyan, mint a drog. Egy rövid ideig jó, de a következő alkalomnál már ugyanaz a dózis nem elég. Számomra évekig tartó út volt visszatalálni önmagamhoz, sok kudarccal. Most jó úton vagyok. Azt hiszem, azért is sikerült ezeket a dolgokat a helyükre tenni, mert én mindig figyeltem másokat. Láttam, hogy bizonyos embereket hogyan tesz tönkre a siker.”

Facundo Aranával a DWTS egyik zsűritagja volt (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Otthagytam az Operettszínházat”

Zoli jól sáfárkodott az ismertséggel, hiszen miután a zenés színháznak hátat fordított, figyelemre méltó színházi, zenei és televíziós karriert épített. „Én már az elején mondtam: ez a siker nem fog örökké tartani. Arra kell felhasználni, hogy a hullámán menjünk tovább. Ha a mérleg elbillen, és valami már több rossz érzést ad, mint jót, akkor ki kell lépni. Én is kiléptem, és végül otthagytam az Operettszínházat. De ettől még persze a Rómeó és Júlia egy olyan előadás maradt az életemben, amit örökké magammal fogok vinni.”

Kiemelt képek: Olajos Piroska, press.tv2.hu/fotocentral.hu