Úgy volt, hogy a magyar Alain Delon édesapja praxisát viszi majd tovább, ám az állatorvosi egyetem után az Operettszínházban kötött ki.
Szerző: Szabó Csaba
Az RTL-es gasztroműsor stúdiójában tizenegy éven át izzott a levegő, és nem csak a tűzhely körül. A pikírt beszólásoknak is se szeri, se száma.
A színésznő sokszor megkapja, hogy sikeres karrierjében nem kis szerepe van híres szüleinek.
Pogány Judit szerint neki kevés udvarlója volt, de Piroska fiatal korában tébolyodott szerelmes volt.
Az asszony Kanadából jött és közölte, beköltözik a tévés házába. Hajdú rendőri segítséget kért, de nem nyugodott meg.
Süsü és Pom Pom atyja kétszer is elvált, amire megtalálta élete párját. Harmadik feleségével azonban több mint harminc évig élt boldogan.
Berta élete első nemzetközi versenyén két arany- és egy bronzérmet nyert junior magyar válogatottként.
A Nagy Duett versenyzője és kedvese öt éve ismerik egymást, ebből három évet voltak eddig együtt.
A széria máig az egyik legnépszerűbb sorozat, ám számos kritika célpontja is egyben. No nem a színészek művészi teljesítménye miatt, hanem mert sokan minden...
Balogh Anna büszke bronzérmes olimpikon rokonára, és miatta most megtanul lőni.



