Angyalbőrben
A nyolcvanas évek végén a Magyar Néphadsereg utolsó PR-filmje volt az Angyalbőrben. Valójában nem érte el az eredeti célját, viszont rendkívül szórakoztatóra sikerült. Usztics Mátyás élete szerepét hozta Karády őrmesterként, de fantasztikusan játszottak az „olajbogyók”, azaz a katonák is, akik akkor még főleg színművészetis hallgatók voltak, Bede-Fazekas Szabolcs, Görög László, Dózsa Zoltán, Juhász Illés. És persze ott volt az Urbánt alakító Mészáros Zoltán, akibe egy ország volt szerelmes.
A tizedes meg a többiek
Nemcsak ebben, hanem a Két félidő a pokolban című mozi főszerepében is Sinkovits Imre brillírozott, mindkettő a II. világháború idején játszódik. A tizedes meg a többiekhez kötődik az egyik leggyakrabban emlegetett szállóige: „Az oroszok már a spájzban vannak.”
Princ, a katona
A Tenkes kapitánya után ez volt a Magyar Televízió második tévésorozata, de nemcsak ezért ült mindenki a képernyők előtt, hanem a történet miatt. Az Ernyey Béla által alakított Princ autószerelőként dolgozik, a csajok kedvence, aztán megkapja a kétéves sorkatonai behívóját. A csavaros eszű, de öntörvényű, az egyenruháért – kezdetben – nem különösebben lelkesedő fiatalember kalandjait és a katonaságnak köszönhetően férfivá érését meséli el a 13 részes sorozat.
Bors
Ez volt a harmadik jelentős sorozata a Magyar Televíziónak, így nem csoda, hogy olyan nagyágyúkra osztották a szerepeket ’69 és ’72 között, mint a Bors Mátét alakító Sztankay István, Antal Imre, Bujtor István, Koncz Gábor vagy Gobbi Hilda. Az I. világháború utáni zavaros időszakban játszódó történet egy csoport orosz hadifogolytáborból szökött magyar katona kalandjairól szól a forradalmakat élő, részben megszállt Magyarországon.

Őrjárat az égen
Huszti Péter és Balázsovits Lajos játszották a főszerepeket az 1969-ben készült négyrészes sorozatban, amely a Magyar Néphadsereg vadászpilóta növendékeiről és oktatóiról szól. A „magyar Top Gun” erősen propagandaízű, de ez cseppet sem von le az értékéből.
Egy óra múlva itt vagyok…
A 14 részes szatirikus sorozat a második világégés alatt játszódik, a világot pedig egy kisember, a Harsányi Gábor által megformált Láng Vince szemével látjuk. Minden epizódban elhangzik tőle a legendássá vált mondat, az „egy óra múlva itt vagyok…”, de aztán a „történelem” mindig közbeszól.
Kisváros
Az 1993 és 2001 között futó, a határőrség munkájára összpontosító sorozatban ugyancsak Usztics Mátyás alakította a főszerepet, Hunyadi János főtörzsőrmestert. A széria nagy előnye volt, hogy felvonultatta a magyar színházi világ színe-javát.

Kiemelt kép és fotók: Archív, Gáspár Miklós/fotocentral.hu, TV2