A drámai párbajt követően egy hajszállal a Bajnokok versenyzője maradhatott az Exatlonban, és Salander Dorinának sírva kellett búcsúznia szerelmétől és...
Szerző: Baku György
A 90-es évek bálványai voltak. Azonban bármilyen sikeresek is lettek, néhány év után feloszlottak. Hosszú idő után most újra találkoztak.
Az utóbbi időben sokat hallottunk a Paula és Paulina női főszereplőjéről, de mi lett a férfi főhőssel, Fernando Colungával?
A végjáték első fordulójában a hirtelen halálkor Iza hibázott a pályán, és ez nagyban hozzájárulhatott a Bajnokok vereségéhez. Az exatlonista az események után...
Édesanyaként sohasem unatkozik a színésznő.
Melinda asszony még azt is elárulta, ki a favoritja idén.
Az IHM paródiáin többen megsértődtek már. Sipos Peti ma az RTL Klub Reggelijének vendége volt, és így felszínre került egy régi sérelem.
A Dáridó atyja és gyerekei valóban elhagyják egykor boldog életük helyszínét, ezért Lajcsi amolyan emléktúrán mutatja meg a boldogasszonypusztai birtokot.
Ilyen eddig még egyetlen magyar Exatlon-versenyzővel sem történt!
Éppen ma két esztendeje annak, hogy a legendás író, megannyi csodálatos mese megálmodója meghalt. 7 tőle származó idézettel emlékezünk rá.



