Napi friss

Egyre bonyolódnak az Exatlon szívügyei

Ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy ki kivel jár. Van, aki egykori ellenfelével jött össze, és akad olyan is, aki csapattársa exével esett szerelembe.

Folyamatosan érkeznek a magánéleti hírek az Exatlon Hungary egykori szereplőiről. Hivatalosan még nem vállalta fel a kapcsolatát Kempf Zozó és a kétszeres győztes Szente Gréta, de a szemfüles rajongók már régen kiszúrták, hogy rendszeresen ugyanarról a helyről posztolnak, így sokan biztosnak veszik: összejöttek a verseny után. Az All Star-évad előtt Zozó egyébként még Vicizián Vikivel alkotott egy párt, de szakítottak. Az egykori szépségkirálynő pedig Somhegyi Krisztiánnal jött össze, aki exe csapattársa volt a sportrealityben. A műugró a Borsnak meg is erősítette, hogy együtt vannak. A műsor alatt egyébként sokan még annak szurkoltak, hogy Krisztián a csapattársával, Tóth Jankával jöjjön össze, közöttük azonban maradt a barátság. Pap Dorci és Esztergályos Patrik már úgy utaztak ki az All Star-évadra, hogy egy párt alkottak, a versenyben viszont ellenfelek voltak: a lány a Kihívókat, a fiú a Bajnokokat erősítette. Halász Vivi és Kővári Viktor is egy párt alkotnak, csak ott a felállás fordított: a lány egy egykori Bajnok, a fiú Kihívó.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!