Megszólalt Horváth Csenge férje a babáról: „Ez egy akkora ajándék”
Barabás Ottó úgy érzi, az élet legnagyobb ajándéka számukra a kislányuk, Jana.
Barabás Ottó úgy érzi, az élet legnagyobb ajándéka számukra a kislányuk, Jana.
Jó pár szeretője volt az évek során a nemcsak popkirálynőként, hanem tabukat döntögető botrányhősnőként is híres Madonnának. Megint mondott egy érdekeset.
Hegyi Barbara ezúttal nem egy új szerepéről mesélt, hanem bepillantást engedett abba a békés kis világba, ahol férjével, Zoránnal tölti a mindennapjait.
Napok óta forrnak az indulatok Tom Hardy és a Gengsztervilág című sorozat forgatása körül. Helen Mirren a jelek szerint a szárnyai alá vette bajba jutott kollégáját.
Bajor Lili évek óta több lábon áll, hiszen a színház mellett gyerekeket tanít és idős emberekhez is eljár takarítani.
Különleges szépsége, erotikus kisugárzása tette a leghíresebb hollywoodi ikonná, és nemigen akadt férfi, aki képes lett volna ellenállni neki. Tragikus, hogy ő viszont minden jel szerint egy megbízható apafigurát keresett az összes szerelmében, és végül mindig csalódnia kellett.
Parti Nórát korábban mindig olyan férfiak vonzottak, akik meg voltak nyesve, úgymond nehéz emberek. Ilyen volt Huszár Zsolt színész is.
A háromgyermekes műsorvezető nagypapa lett. Szofi érkezésével a nagyszülői és szülői a felelősség kapcsán pedig ismét felszakadtak benne a régi, gyötrő kérdések: vajon neki miért kellett idő előtt eltemetnie az édesapját
Durva üzengetés, alpári dalszöveg és nyilvános kiakadás. Újra elszabadulni látszanak az indulatok G.w.M és gyermekei anyja, Nagy Melanie között.