Papp Feri és Sipos Tomi: „Sírtunk, mint az ovisok”
Jóbarátokként vágtak bele a versenybe, és jóbarátokként jöttek haza a forgatásról. Számukra ez nem okozott meglepetést, a verseny viszont olykor olyan érzelmeket hozott ki belőlük, amelyekre egyáltalán nem számítottak.
Majd’ 40 éve ismerik egymást, ugyanennyi ideje zenésztársak, és jó barátok. Papp Feri és Sipos Tomi úgy érzik, emiatt egyfajta előnyben voltak az Ázsia Expressz több párosával szemben is, hiszen nem az járt a fejükben, hogyan fogják egymás társaságát a nap 24 órájában elviselni.
A barátság mindennél fontosabb
„Egyszerűen nem tudtunk olyan helyzetbe kerülni, hogy csalódni kellett volna a másikban – magyarázza lelkesen Feri, aki azt is elárulja, hogy mi a kapcsolatuk titka. – Az, hogy nagyon jól csókolsz” – kacsint rá nevetve Tomira, mire ő rákontráz. „Nem, te jobban. Meg nem vagy féltékeny… Na, de a viccet félretéve egy barátságnál a tolerancia az egyik legfontosabb elem, ha éppen rossz napja van, te akkor is mellette állsz. A másik, hogy soha nem akarod elnyomni, nem szeretnél fölékerekedni. Mi például soha nem vágytunk arra, hogy a zenekaron belül nagyobb sztárok legyünk a másiknál. Nálunk a barátság mindenek előtt van.”
Kellett az önuralom
Barátságból a TV2 műsorában valóban jelesre vizsgáztak, a kihívások viszont rendesen feladták nekik a leckét. Már az első nap érezték, hogy ez bizony nem egy gyalog galopp lesz. „Amire számítottunk, azt meg kell szorozni nagyjából tízzel. Annyival durvább ez a műsor. Elkezdtük a versenyt, és máris haza akartunk jönni, sírtunk, mint az ovisok. Ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan otthon, a fotelből ülve a tévében látjuk – mondja határozottan Tomi.
Azt gondolom, hogy ez egy nagy szembesülés volt önmagunkkal… Az ember sokszor nincs abban az idegállapotban, hogy kontrollálja a szavait, aztán persze később azzal védekezik, hogy ’ez nem is én vagyok!’ Pedig de, hiszen kimondtad azt, amit. Nem a mesterséges intelligencia gyártotta le a káromkodásodat vagy a veszekedést. Én arra kondicionáltam magam, hogy akármilyen rossz passzban is vagyok, próbáljak meg a saját értékrendemen belül maradni. Persze még így is adódtak olyan szituációk, amiket visszanézve nem tagadom, kicsit ég a fejem.
Fontos a hit
Egyvalamire azonban soha nem gondoltak. Arra, hogy feladják.
A közel 40 évünk alatt több alkalommal ütköztünk már falakba, és ez sok dologra megtanított minket. Például arra, hogy ha ilyen szituációba kerülünk, nem biztos, hogy az a megoldás, ha egyből visszafordulunk. Lehet, hogy csak egy másik útvonalat kell választani
– mondja határozottan Sipos Tomi, aki szerint fontos, hogy az ember higgyen magában.
Feri hasonlóképpen gondolkodik ezzel kapcsolatosan. „Az teljesen mindegy, hogy miben, de hinni igenis kell. Főleg az álmainkban, magunkban, a Jóistenben, vagy akár egy sámánban. Ha van hitünk, akkor mindenünk megvan” – véli az énekes, majd hozzáteszi, bár két lábbal áll a földön, észrevette, hogy minél idősebb, annál jobban nyit például a spiritualitás felé. Tomi csak bólogat.
Bevallom, nem vagyok spirituális ember, de nagyon különös dolog történt velünk az Ázsia Expressz első hetében. Igazság szerint még megfogalmazni is nehéz. Miután eltöltöttünk egy éjszakát az egyik helyen, a szállásadónk másnap meghívott minket reggelizni. Búcsúzkodás közben szinte még ő és a családja hálálkodott, hogy ott aludtunk nála. Majd egyszer csak a hölgy spontán módon megáldott minket. Ferivel sírtunk. De nem csak mi. Az operatőr és a szerkesztő is. Olyan érzések törtek fel belőlünk, hogy azt nem lehet szavakba foglalni
– magyarázza az énekes, akitől Feri veszi át a szót. „Ha már áldás… Gondolnátok rólam, hogy én elsőáldozó és bérmálkozó is voltam? Oké, itt megálltunk, de édesanyám mindig elvitt engem a templomba. Egyébként nekem a vezetéknevem is Papp. Amikor kint megáldottak minket, mondtam is a hölgynek, hogy szevasz, kolléga.” Tomi erre felnevet. „Sőt még sajtot is neveztek el rólad! Papsajtot...”