Tolnay Klárit teljesen meghökkentette, ami Pásztor Erzsivel történt
A legendás színésznő sem számított arra, ami a színpadon történt.
A legendás színésznő sem számított arra, ami a színpadon történt.
76 éves korában feladta a rákkal való küzdelmet az egykor felesége meggyilkolásával vádolt O. J. Simpson. A pert az egész világ élőben követte.
Hegedűs Csaba úgy döntött, bizonyos ajtókat bezár maga mögött.
Családi sztorit teregetett ki a népszerű időjós azzal kapcsolatban, mi vezetett odáig, hogy végül két maratont is lefutott.
Dr. Jonny Betteridge kitálalt a sztárpárról.
Zét, a Konyhafőnök ítészét többnyire csak szakmai környezetében ismeri a nagyközönség. Nemrég azonban Peller Mariann vendége volt egy podcast műsorában, ahol nemcsak lelki mélységekről, de párkapcsolatáról és arról is őszintén beszélt mivel foglalkozna szívesen a gasztronómia helyett.
Sztárséf férjével, Rácz Jenővel együtt kezdték el.
A néhai kormánybiztos özvegye a nyomozóknak mesélt, hogyan ismerte meg későbbi férjét.
Idén épp húsvétkor ünnepli születésnapját a Tövismadarak karizmatikus sztárja. A filmezéstől visszavonult, évtizedes párkapcsolata véget ért, de azt mondja, boldog és elégedett, ha visszatekint az életére.
Az összeg hallatán még Hajdú Péter is elképedt.