Szacsvay László színpadon még nem főzött, csak evett és mosogatott. Sok évvel ezelőtt a Nemzeti Színház egyik előadásában 150 tányért mosott el Eperjes Károllyal. Később a Játékszín legendás sikerdarabjában, a Hyppolit, a lakájban jóízűen falatozott. Libacombot, krumplival. A Katona József Színház Kossuth-díjas művésze a saját konyhájában is nagyokat alakít.
Jeget a jegestől
A szükség nagy úr, mondja, és már meséli is, hogy vette birtokába egészen fiatalon a konyhát. „Pedagógusok voltak a szüleim, rengeteget dolgoztak. Sokszor nem voltak otthon. Akkoriban olyan melegítős gyerek voltam. Anyám, drága, hajnalban megfőzött, hogy nekem már csak meg kelljen melegítenem az ételt. Úgy ment el otthonról, hogy mindent előre elkészített. A jeget a jegestől vettük. Rohantam vele haza, nehogy elolvadjon. Darabokra zúzva tettük bele egy bádoggal bélelt tartályba. Az volt a fridzsider. De minden azzal kezdődött, hogy ’Lacikám, pucold meg a krumplit! Vagy, jöhet a tojás!’ A sárgájába kristálycukrot tettünk, a fehérjét felvertük, és az volt az édesség. A habos tojás. Csokoládéra ritkán futotta. Ha igen, mindig csak egy-egy kockát kaptunk a testvéremmel. Nem voltak nagy fizetések. Anyám különórákat tartott iskola után. Angolt és németet tanított. Mire hazaért szegény, már nagyon fáradt volt. Én meg boldogan masszíroztam a lábát, mert addig sem kellett tanulnom. Azért nem tudok nyelveket.”
Jó, ha összeérnek az ízek
Vizslájának, III. Fülöpnek is szívesen főz. Hogy miért van száma a társának? Mert előtte is magyar vizslái voltak. Egyikükkel, Somával megélt egy színházi kalandot is. „Halász Péter Újságszínházából hívtak egy nap, hogy ’Szacsy, gyere be, de hozd a kutyádat is!’ Mit kell csinálni? – kérdeztem. ’Járókelő leszel, átmész a színen Somával.’ De volt egy biciklis a történetben, akit elüt az autó, és elveszíti az egyik fülét a balesetben. Fából, hungarocellből, rongyból és parizerből csinált neki egyet-egyet a kellékes. Választhatott, hogy melyiket fogja majd használni. A parizerfül mellett döntött. Igen ám, csak ahogy sétáltunk át a színen, Soma megérezte a szagát, és lekapta a fejéről.” III. Fülöp egyébként, akárcsak a gazdája, nem nagyevő. „Többször eszem naponta, de csak csipegetek. Most is van még egy kis lecsó a fridzsiderben. Szeretem, ha összeérnek az ízek.”
Csoda párizsiból
Nevet is adott annak, amit gyerekként először készített magának. Parizeres megoldás. Sokáig ez volt a kedvence. Az olajon vagy zsíron héjastól megsült párizsi, ami a hőtől felkunkorodott, és arra ütötte rá a tojást. „Sült krumplival remek kaja volt. De ugyanígy szerettem a fehér kenyér égett alját egy pohár tejbe tunkolva. A paprikás krumpli már mennyei étel volt ehhez képest. Az nekem is jól ment. Gyorsan megtanultam, hogyan kell elkészíteni. Aztán jöttek a kenők, a krémek. Közülük a nagy kedvencem a kapros burszen pirítóssal” – árulja el a népszerű színművész.
Lecsóban is nagy
Tökös lecsóját a Vacsoracsatában tette híressé. Ennek az elkészítése sem bonyolult. „Paraszt- vagy füstölt szalonnával nyitok. Kicsit megolvasztom a lábosban. Erre megy a mangalicakolbász, de jó a gyulai is, a felszeletelt zöldpaprika, paradicsom, gomba és pár gerezd fokhagyma. Az egészet aztán egy dobozos sör felével felöntöm, a többit pedig főzés közben megiszogatom. Amikor összeesik, mehet rá a bors, az őrölt pirospaprika, a majoránna, a tubusos mustárból pedig csak poty-poty-poty. Négy-öt szem kockacukrot is teszek bele. A legvégén adom hozzá a meghámozott, kockákra vágott, zsenge tököt. Ha nincs, cukkinivel is pótolható. Harmincöt-negyven perc alatt puhára fő. Fehér kenyérrel, laza fröccsel vagy hosszúlépéssel tálalva isteni!” Lecsót már harminc személyre is főzött, mondja, de most, hogy megözvegyült, nem főz naponta, mint az elmúlt évtizedek során. Parti Nagy Lajos Mauzóleum című darabjából idéz. „Mi kell nekem már? Egy kis hóvirágsajt. Leblombázom a vérerest, aztán agyő! Már minden egyszerűbb.”
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu