Így telnek Kinizsi Ottó mindennapjai Deutsch Anita nélkül: „Elmaradt az érzékeny búcsú”
Deutsch Anitának régóta dédelgetett vágya vált valóra azzal, hogy versenyezhet az Ázsia Expresszben. Mialatt ő Bolívia és Brazília vadregényes tájain bizonyít, itthon maradt férjének, Kinizsi Ottónak nincs rossz dolga. Nem akármilyen segítsége van a mindennapokban.
Bizonyára Deutsch Anita és Kinizsi Ottó jó eséllyel indulnának az ország álompárja címért, hiszen a Barátok közt egykori színészeinek szerelme kiállta az idő próbáját: bő két évtizede együtt vannak. Most azonban egy rövid időre különváltak, merthogy Anita Csomor Csilla oldalán nekivágott az idei Ázsia Expressznek, jelenleg az ősszel képernyőre kerülő új évad forgatásán van Dél-Amerikában. De vajon miért nem együtt vállalta a házaspár a műsort?
„Nyilván ez a lehetőség is terítékre került, először még nem sokkal azután, hogy szerepeltem a Dancing with the Stars-ban (Kinizsi Ottó 2021-ben ezüstérmes lett a táncos show-műsorban – a szerk.). Csakhogy akkoriban ettől teljesen függetlenül állást kaptam a TV2-től kreatív producerként. így már nem lett volna fair a versenytársakkal szemben, ha indulok. Tehát tulajdonképpen miattam maradt le a játékról – meséli Kinizsi Ottó a story.hu-nak. – Aztán most, amikor megkeresték, majd kiugrott a bőréből. Anitának bakancslistás vágya volt ez a műsor.”
Miért maradt el az érzékeny búcsú?
Az nem is volt kérdés, hogy Ottó és a két lánya, Emma és Hanni egy emberként támogatják Anitát. Azonban hiába a családi biztatás, a kitörő lelkesedés, az indulás nem volt zökkenőmentes.
„Pedig nagyon gondosan készültünk rá – folytatja Ottó. – Elmentünk vásárolni bőröndöket, igen hamar összecsomagolt. Otthon van egy digitális bőröndmérőnk, ezt használva mértük le a csomagokat, akkor még minden rendben volt. Aztán a reptéren jött a feketeleves. A feleségem csomagja fele volt a megengedett súlymennyiségnek. Tehát dupla annyi ruhát vihetett volna, mint amennyi végül a bőröndbe került. Mint kiderült, nem vettem észre, hogy az otthoni eszköz kilogramm helyett angol mértékegységben, fontban mért. Ezek után elmaradt az érzékeny búcsú” – vallotta be a családfő.
Megöleltem, sok szerencsét kívántam, és angolosan távoztam, mert láttam, hogy majd’ felrobban.
De mire visszajön, jót nevettünk majd ezen az egészen” – neveti el magát a tévés szakember.
Lánya főz Kinizsi Ottóra
Kinizsi Ottó nem először maradt neje nélkül hosszabb időre. „Közel tíz évvel ezelőtt rábeszéltem, hogy menjen el Indiába a baráti társaságunkkal három hétre. Az teljesen más helyzet volt, mert jóval több feladattal járt. Most a lányaink már 16 és 21 évesek, tehát önjáróak. Emma már nem is velünk él. Úgyhogy ilyen szempontból egyáltalán nincs nehéz dolgom.”
Sőt azt mondja, kifejezetten el van kényeztetve. „Nagyon jó dolgom van, a lányom, Hanni főz az anyukája távollétében. Jó ideje elkezdett érdeklődni a gasztronómia iránt, és remek fogásokat rittyent.
Fel is szaladt rám pár kiló, mióta Anita elutazott.
Ám a főzés után mindig enyém a mosogatás a munkamegosztás jegyében.”
„Vár ránk egy nagytakarítás”
És vajon mi a helyzet a többi házimunkával? „A takarítást illetően máshol van az ingerküszöbünk, mint Anitának – nevet fel Ottó. – Félreértés ne essék, nem uralkodnak áldatlan állapotok, egyfajta agglegény-életmódra rendezkedtünk be erre az időszakra. Mindent megcsinálok, csak máshogy és más tempóban, mint a feleségem.
Az is előfordul, hogy hajnal kettőkor kapcsolom be a mosást vagy a szárítógépet. Kicsit úgy érzem magam, mint mielőtt összejöttünk, amikor albérletben éltem.
Úgyhogy vár ránk egy nagytakarítás az érkezése előtt. Remélem, nem váratlanul toppan be.”
A jókedvű napok ellenére természetesen már nagyon várja, hogy hazatérjen a család lelke. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem, és nem gondolok rá sokat – vallja be. – Nagyon kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz Anitára a műsor. Abban biztos vagyok, hogy le fog fogyni, és minden porcikájával azon lesz, hogy odategye magát. Már alig várom az élménybeszámolót."