Kiakadt a magyar énekesnő: „Ha egy nő nem tehetséges, lehet akármilyen jó az ágyban"
Keményen beszólnak Nagy Boginak a kommentelők, amikor egy-egy férfi előadóval dolgozik. Egy kolléganője úgy döntött, kiáll a fiatal énekesnő mellett, és egyúttal kifejti a véleményét azzal kapcsolatban, milyen helyzetben vannak a gyengébbik nem képviselői a hazai zeneiparban.
Azzal kapcsolatban posztolt egy videót Nagy Bogi, hogy milyen cifra kommenteket szokott kapni, amikor férfi előadókkal közös dalokat készít. Egy kolléganője, Horányi Juli vette őt a védelmében egy hosszú videóban.
Nagy Bogi megérdemelte a sikert
„Régen volt már #nőkéntazenepiparban téma, viszont ezt a videót nem tudtam szó nélkül hagyni, úgyhogy beszélgessünk erről egy kicsit! Kezdeném Bogival – fogott bele Horányi Juli. – Nagy Bogi munkásságát a kezdetektől fogva követem, és látom, hogy ez a lány mennyire sokat dolgozik azért, hogy sikeres legyen. Évek óta jelen van a zeneiparban, írja a dalait, kiadja a lemezeit, koncertezik, zeneileg képzett és nagyon tehetséges művészről beszélünk, aki nem ma kezdte ezt a pályát. Tehát ez a jól megérdemelt siker, ami most végre megtörtént, valójában az, hogy beérett a munkájának a gyümölcse. Ezzel együtt elismerem én is, de ezt Bogi is elismeri, hogy Desh személye nagyon sokat hozzátett ennek a dalnak a sikeréhez. Álljunk meg egy pillanatra!"
Tehetséget választanak
Az énekesnő így folytatta: „Bogi már több férfi előadóval is featelt (amikor két előadó közös dalt ad ki – a szerk.), és nem azért, mert bármilyen szexuális szolgáltatásban részesítette őket, hanem azért, mert szeretik a hangját, illik a zenéjükbe, Bogi jó fej, őt is kedvelik, és el tudják képzelni, hogy vele együtt dolgozzanak. Higgyétek el, ezek a férfi előadók, akik tök tudatosan építik a pályájukat, nem fognak akárkivel csak úgy featelgetni. Ha már választanak maguk mellé egy női előadót, akkor olyat fognak választani, aki kvalitásban, tehetségben és minőségben abszolút megegyezik azzal, amit ők képviselnek."
Hány kudarc, hány küzdelmes pillanat
Horányi markáns véleményt fogalmaz meg. „Iszonyatosan elszomorító, hogy 2026-ban még mindig ott tartunk, hogy sokak fejében az van, hogyha egy nő a zeneiparban sikeres, akkor azt csak és kizárólag valamelyik férfi által érhette el, és nyilván azért, mert áruba bocsátotta a testét, ez volt a fizetőeszköze, és ezért cserébe kapott ő karriert, hírnevet, jó dalokat, szereplést.
Bogi elmesélte ebben a videóban, hogy az édesanyja szem és fültanúja volt annak, ahogy egy koncerten, amikor a Kowalsky meg a Vega előtt lépett fel nagyszínpadon, két nő végig szapulta, és azt fejtegették, hogy nahát, biztos, hogy ő valamit csinált azért, hogy most ott lehet a színpadon.
Drága hölgyeim, évekig képezte magát a zenében, rengeteg dalt megírt, rengeteg pénzt ráköltött a karrierjére, nagyon ügyesen építette a kapcsolatait, kitartó volt, elhivatott és előbb-utóbb meghívták őt előzenekarnak – magyarázza. – Ez az, amit csinált a Bogi, lehet, hogy sok ember számára ez egy teljes science fiction, de állítom, hogy ez a valóság, és nem pedig az, amit sokan elképzelnek. Hogyha már egy nő odakerült a színpadra, akkor gondold végig, hogy hány év, hány kudarc, hány küzdelmes pillanat után jutott el oda és azért van ott, mert szeretne neked élményt adni, úgyhogy légy egy kicsit nyitottabb, tiszteld meg őt egy kicsit jobban a figyelmeddel, és ne azon kattogjál, hogy kivel feküdt le, hogy ő ott van a színpadon, hanem inkább hallgasd, ahogy énekel, hallgasd a dalszövegeit, adj figyelmet a zenéjének, és akkor rá fogsz jönni, hogy azért van ott azon a színpadon, mert ő alkalmas arra, amit csinál, és joga van ahhoz, hogy ott legyen. És nem kellett ehhez semmilyen férfivel lefeküdni."
A teljesítményre kellene figyelni
Az énekesnő korábbi korszakból is hoz példát. „Lehet, hogy Marilyn Monroe idejében még egy elterjedt szokás volt, hogy a nők a testükkel, a szépségükkel és a szexualitásukkal építették a karrierjüket a művészi pályán. És nem tartom kizártnak, hogy persze ez nyilván ma is előfordulhat.
Ezzel együtt azt gondolom, hogy egy nő, ha nem tehetséges, nem jó abban, amit csinál, nem jó őt nézni a színpadon, nem jó őt hallgatni és nem tud nyújtani a közönségnek semmit, akkor lehet ő akármilyen jó az ágyban, nem lesz sikeres és tartós karrierje, mert egyszerűen ki fog pukkanni a lufi.
Meg kellene tanulni egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni a nők esetében annak, amit csinálnak. Egy kicsit odafigyelni arra, hogy ha egy nőt látsz a színpadon, akkor tényleg milyen teljesítményt nyújt? Érdekes, hogy a férfiak esetében ez teljesen magától értetődő. Lázadóként pedig emelem a kalapom Bogi előtt, én nagyon szeretem a dalait, és tökre boldog vagyok, hogy ennyire sikeres, mert maximálisan megérdemli."