Napi friss

Könnyfakasztó, ahogy kiáll Katalin mellett a családja: „Ezt a hegyet is megmásszuk veled”

Hiába házasodott be a világ leghíresebb családjába, a Middletonok nem felejtették el Katalint. Minden eddiginél erősebb hálót fontak köré rákbetegsége miatt.

Amint kiderült, hogy Katalin hercegné szervezetét megtámadta a rák, a családja azon nyomban a segítségére sietett, és nem csak Vilmosról, valamint a királyi családról van szó. Sőt valójában Katalin legerősebb hátországa a Middletonok, derült ki egy bennfentes forrásból. „Nagyon szoros baráti köre van, főleg Norfolkban, ott vannak a legjobb barátai. De a valódi tartóoszlopok az életében a szülei, az öccse, James és a húga, Pippa – mondta el a királyi család szakértője. Katie Nicholl szerint Kate szülei, Carole és Michael megkönnyebbültek, hogy a rák korai szakaszában diagnosztizálták a hercegnét, és hogy a kemoterápia megelőző jellegű. – Carole és Michael mindig is nagyon erős párost alkottak, két lábbal állnak a földön. Most minden erejükkel a lányukat támogatják, illetve a vejüket és az unokáikat” – tette hozzá Nicholl.

Együtt a Middleton család: elől a szülők, hátul Kate öccse, James, a húga, Pippa és férje (Fotó: Getty Images)

Ezért nem is csoda, hogy testvérei is a hercegné mellett állnak a bajban, James nem sokkal a bejelentés után egy megható Instagram-posztban biztosította Katalint afelől, hogy minden körülmények között mellette áll. „Az évek során számos hegyet másztunk meg együtt. És ezt a hegyet is megmásszuk veled, egy családként” – írta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

James Middleton (@jmidy) által megosztott bejegyzés

Katalinhoz húga, Pippa Middleton is nagyon közel áll, és nem csak lelkileg, hiszen egymás közelében is élnek. Ezek után nem is csoda, hogy a hercegnének Pippa nemcsak húga, de az egyik legjobb barátja is. Amikor testvérük, James depresszióban szenvedett, a két nő egy emberként állt ki mellette, a terápiákra is elkísérték. „Nagy szerencsém volt, hogy hajlandóak voltak részt venni benne, és megértették, hogy ez egy folyamat, nincs rá gyors megoldás. És megérteni azt, hogyan működik az elmém, ami eltérhet az övékétől vagy másokétól, az egy folyamat volt számomra éppúgy, mint nekik, és azt hiszem, családként növekedtünk” – mondta korábban James.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!