Hazai sztár

Sváby András megmutatta, milyen luxusban látja vendégül a sztárokat

A tapasztalt riporter kerekeken gördülő ideiglenes otthonával újra nyakába vette az országot. Sztárvendégeit egy olyan utazásra invitálja, amit egészen biztosan nem fognak elfelejteni.

Nemrégiben újra kigördült az utakra Sváby András lakókocsija, merthogy elindult az Útközben elmeséled második évada a VIASAT3-on. A volánnál ülő riporter a magánéletében nem igazán rajong a szó szoros értelmében vett kempingezésért, vagyis a hagyományos fajtáért.

„Ahhoz már túl kényelmes vagyok – nevet fel. – Nem tudom elképzelni, hogy sátrat verjek, esetleg esőben aludjak vagy a hidegben vacogjak. De szerencsére ebben a lakóautóban ilyenekre nem kerülhet sor. Egy igazán pöpec járművet kaptam zuhanyzóval, ággyal, hűtővel, ráadásul még terasz is van hozzá – még akár európai turnéra is elmehetnék ezzel a verdával.”

Igazi jutalomjáték

A csodajárgány legjobb funkciójáról pedig még szót sem ejtett. „Ilyen környezetben valahogy könnyebben megnyílnak a hírességek. Számos olyan interjúhelyzet volt már ebben a műsorban, amelyekről tudom, stúdiókörülmények között nem is jöhetett volna létre. Valójában itt beszélgetések zajlanak, nem is interjúk. Nevetünk, játszunk, meghatódunk. Emiatt érzem úgy, hogy nekem ez egy jutalomjáték. De azt tapasztaltam, hogy ez a különleges helyzet a vendégekre is felszabadítóan hat. Fél óra után mindenki megfeledkezett a kamerákról.”

Exét is meghívta

Az idei szériában nyolc ismert embert látott vendégül a kerekeken guruló ideiglenes otthonában.

„Csak olyan embereket hívtam meg, akikre valóban kíváncsi vagyok, különben nem is lett volna értelme. Ettől függetlenül Tóth Gabitól vagy Pokorny Liától kissé tartottam, mert őket ismertem a legkevésbé. De Péterfy Borit is nagy izgalmakkal vártam, hiszen ő volt az egyik első szerelmem. Már évtizedek óta nem tartottuk a kapcsolatot, inkább távolból figyeltük egymást, és drukkoltunk a másiknak. Vele különösen jó volt újra találkozni”

– árulja el Sváby András.

Ám távolról sem ez volt a legmeghatóbb mozzanat a szériában. „A műsor egyik legnagyobb erőssége, hogy olyan helyekre visszük el az útitársaimat, ahol nem jártak tíz, húsz vagy akár harminc éve.

Ráadásul a főszereplőknek az indulás pillanatában még fogalmuk sincs arról, mi lesz az úti cél. Itt aztán voltak torokszorító pillanatok bőven. Stohl Andrással például hosszú évek óta jóbarátok vagyunk, de még életünkben nem beszélgettünk ilyen jót, mint a forgatás alatt. Bucit elvittük Ajka mellé, a nagymamája hajdani házába.

Bekéredzkedett, és hirtelen nagyon megérintette a dolog. Ott én sem tudtam parancsolni az érzelmeimnek. A családi vonatkozású történetek mindig jobban meghatnak, talán azért, mert már én is elvesztettem a szüleimet.”

Kattintson a galériára és lesd meg a luxus lakóautót:

5 fotó

Másfél napos detox

A tapasztalt tévés szerint a bensőséges hangulatnak egy másik kulcsa is van. „Megkérjük a vendégeket, hogy a forgatás idejére adják le telefonjaikat. Meglepő módon ezt mindenki zokszó nélkül megtette. Meggyőződésem, hogy a mai rohanó világban hiányoznak az igazi beszélgetések, az olyanok, amikor két ember kizárólag egymásra figyel. Ezzel a szabállyal ezt szeretnénk elősegíteni. Másfél napra megpróbáljuk megállítani az időt. Kifejezetten jó érzés ez a digitális detox.”

Eddig bő egy tucat híresség próbálhatta ki ezt a minielvonulást, de a riporternek hosszú még a kívánságlistája a jövőbeni vendégeket illetően.

„Liptai Claudiát szívesen elhívnám. Nem tagadom, idén is szóba jött a neve, de végül nem jött össze. Vannak olyan közös pontok az életünkben, amit csak velem tud átbeszélni. Ha folytatódik a műsor, addig nem nyugszom, amíg nem lesz a vendégem.”

Politikusokat? Soha!

Noha Sváby András fekete öves politikafogyasztó hírében áll, politikusokkal nem szívesen töltene másfél napot az Útközben elmeséled keretein belül. „Általánosságban egyáltalán nem vagyok jó véleménnyel róluk. Nem érdekelnek. Ez a műsor pedig akkor érdekes, ha olyan emberekkel beszélgetek, akikre kíváncsi vagyok” – fogalmazott.

Kiemelt kép: VIASAT3

Megjelent a Story ünnepi dupla száma!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!