Napi friss

Solti Berni a megcsalásról mesélt: „Ha nem lett volna, ma már nem lennénk együtt”

Solti Ádám felesége megbocsátotta a félrelépéseket, amiből több is volt. De szerinte megérte.

Óriási port kavart annak idején, amikor kiderült, hogy Solti Ádámnak gyermeke született, ám nem Solti Berni az édesanya… 2022 májusában robbant a bomba, amikor kitálalt Ádám egykori szeretője, és elárulta, van egy kétéves kisfia, akinek a színész az édesapja. Így derült ki a nyilvánosság számára az is, hogy Ádámnak éveken át szeretője volt.

A nő állítólag bírósághoz fordult, hogy Ádám elismerje a kisfiút, így a színész és felesége, Berni úgy érezték, már nincs választásuk, be kell hogy számoljanak életük legnehezebb időszakáról. Az ügytől pedig – annak ellenére, hogy Berni megbocsájtotta a botlást – nem tud szabadulni a pár.

Ugyanis nemrég ismét beköltöztek a Nyerő Páros villájába. Itt pedig már az első nap felmerült Ádám kicsapongó életmódja, amiről Berni meghökkentő dolgokat mondott. „Tudom, hogy furcsán hangzik, de onnantól, hogy én azt megtudtam, és eldöntöttem, hogy megbocsátok, és hogy Ádámmal akarok maradni, egy út volt: hogy soha többet nem hánytorgatom fel– mondta Solti Berni azzal kapcsolatban, hogy Ádám már nem tud neki hazudni. – Érdekes, örülök, hogy így alakult, mert biztos, hogy nem maradtunk volna együtt, ha ez nincs. Ha ez nem derül ki, és nem lett volna belőle ekkor ügy, akkor én biztos vagyok benne, hogy ez folytatódott volna” – árulta el Solti Berni az RTL műsorában mindenki őszinte döbbenetére.

Hozzátette azt is, hogy Ádám korábban sem volt hűséges. Ezek a viszonyok időszakosak voltak.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!