A trombitás kárpótolni akarja a szeretteit a sok szenvedés miatt.
#újrakezdés
A színész 21 éven keresztül alakította Berényi Miklós szerepét, amit egy idő után egyre kevésbé érzett önazonosnak.
Szabó Csillával ma már olyannyira jóban vannak, hogy gyakran telefonálnak egymással.
Most először láthatjuk együtt a népszerű zenészt és párját, valamint lányaikat.
Noha a frissen elvált színésznő készen áll az újrakezdésre, kisfia miatt nagy bajban lesznek az jelentkezők.
Az Ázsia Expresszt követően sok mindent tisztábban kezdett látni magával kapcsolatban az egykori kajakos.
Kedvesével, Péterrel számos csatán vannak túl, ám azt leszögezte, hogy szó sincs kemény vitákról.
Próbálja magát erősnek mutatni, legbelül azonban felemésztették a történtek.
Feltűnően sok szakításról érkezett hír az elmúlt hónapokban Hollywoodból is, de szerencsére olyan sztárpárok is vannak, akiknek sikerült visszatalálniuk egymáshoz.
A Grace klinika egykori dokija nem is lehetne hálásabb, amiért újrakezdték a feleségével!



