A story.hu megtudta: új műsorral tér vissza az RTL-re Friderikusz Sándor
Friderikusz Sándort évek óta nem láthattuk tévé képernyőjén. Új szórakoztató műsorát azok fogják nézni, akik Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című játékot is.
Friderikusz Sándort évek óta nem láthattuk tévé képernyőjén. Új szórakoztató műsorát azok fogják nézni, akik Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című játékot is.
Az RTL két arca, Erős Antónia és Barabás Évi 25 éve dolgoznak együtt a csatornánál. Nem csupán kollégák, barátok is. Az első találkozójuk azonban nem úgy sikerült, ahogy Évi elképzelte.
Többéves csend után újra megmutatta magát ValóVilág egykori háziasszonya, aki egyúttal botrányos ügyét is tisztázta.
Nagy port kavart Péterfy Bori bárdolatlan véleménye Hajdú Péterről Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban, ám úgy tűnik, mostanra rendezték a soraikat.
Gulyás Eszter és Somos András kisfia tavaly ősszel született meg. A büszke szülők örömmel osztották meg boldogságukat, és arról is meséltek, kik után kapta a nevét a gyermekük.
A 2025-ös év történései után Rózsa György még inkább vágyik a karácsony nyugalmára, a meghittségre és ötéves unokája, Ádám önfeledt örömére, ahogy a Jézuska ajándékait bontogatja. A legendás műsorvezető mögött kemény időszak áll...
Nemrég mutatták be a hazai mozik a Legénybúcsú című mozifilmet, amiben Várkonyi Andrea lánya, Bochkor Nóra is szerepel. Az egykori tévés elárulta, gyermekének nem ez az első filmes munkája.
Gajdos Tamás nagypapa lett! A kis unoka októberben jött a világra. A 67 éves tévés azóta titkolta az örömhírt a nyilvánosság előtt. Most már azonban boldogan mesél a nagyszülői örömökről.
Az egyik legsármosabb férfi bemondóként tartották számon Kovács P. Józsefet, aki felesége halála óta a nyilvánosság elől visszavonultan él. Most azonban egy rangos díjjal tüntették ki.
Nem volt felhőtlen Gombos Edina boldogsága a 49. születésnapján, szerencsére mellette voltak, akiket a legjobban szeret. Az egykori műsorvezető fájdalmas üzenetet küldött.