„Vannak emberek a politikában, akik igazán csöndben maradhatnának már” – Kifakadt a közmédia egykori sztárja
Krizsó Szilvia hosszú évekig a közmédia meghatározó arca volt. 13 éve, hogy távozott a tévétől. Bár vissza nem menne, véleménye van. Nem is akármilyen.
Krizsó Szilvia nevéhez a kétezres években olyan meghatározó politikai műsorok fűződtek, mint Az Este vagy éppen A Szólás Szabadsága. Természetesen Szilvi máig aktívan követi a híreket, és néha bizony fel is húzza a szemöldökét olvasás közben. „Vannak emberek a politikában, akik igazán csöndben maradhatnának már, mert amit az elmúlt 16 évben műveltek, az vérlázító volt, de valahogy ők ezt nem érzik, hanem harsányak, és kivagyiskodnak. És mivel még összevisszaság és zavarodottság van a fejekben és a lelkekben, időbe fog telni, amíg begyógyulnak a sebek, és egy mentálisan egészséges társadalomban élünk majd” – jelentette ki az egykori tévés a Best magazinnak.
Nem érzett elégtételt
Krizsó Szilvia ugyan bizakodó az egykori munkahelyén a közmédiában tapasztalt változásokat látva, de még nem lélegzett fel teljesen.
„Most a romokon kell valami újat építeni, aminek nagyon szurkolok. Érdekes módon nem éreztem elégtételt az elsötétült képernyőt látva, sokkal inkább mély szomorúság van bennem.
Mert a hatalom elszámoltatása társadalmi érdek, és ami a közmédiában történt, azokra is rossz hatással volt, akik tapsoltak hozzá.
Élni jobban szeret, mint dolgozni
Immár 13 éve annak, hogy eljött a Magyar Televíziótól, és új fejezetet nyitott az életében. Nem tartja túlságosan valószínűnek, hogy egyhamar viszontlátjuk ott.
„Nem adnám fel a szabadságomat a tévéképernyő kedvéért, tehát napi műsort biztosan nem csinálnék. Az elmúlt években kialakítottam a saját ritmusomat, a saját és a családom igényei mentén.
Nem látom magam előtt, hogy nap mint nap bemenjek dolgozni, hogy újra legyenek főnökeim.
Nem tagadom, imádok dolgozni, de élni még annál is jobban szeretek” – mondta nevetve Krizsó Szilvia.