Csak alkotni és zenélni szeretett volna, és persze szeretni és szeretve lenni. Most úgy tűnik, egyik sem jött össze neki.
#szakítás
Az ausztrál énekesnő azt sem verte nagy dobra, hogy új férfival találkozgat.
Amikor arról kérdezték őket, hogy nagy-e szerelem, rávágták, hogy igen.
Az egykori Nagy Ő ennyi ideig gyászolta szerelmét.
Igazán sosem tudták elengedni egymást.
Ifj. Richter József 7 évig tartó házasság után most ismét az egyedülállók táborát erősíti.
Az egykori szépségkirálynő és vőlegénye több mint három évig alkottak egy párt.
A Hal a tortán harmadik évadának első házigazdája nem sokat törődött az illendőséggel.
Hol élő adásban, hol videóban üzen volt párjának.
A fiatal zenész hiába tett meg mindent, az énekesnőnek, úgy tűnik, mindez nem volt elég.



