Napi friss

Sáfrány Emese és Inti – Szakításuk ellenére párként szerepeltek a tévében

Amikor arról kérdezték őket, hogy nagy-e szerelem, rávágták, hogy igen.

Bombaként robbant a hír, miszerint Sáfrány Emese és Inti szakítottak. A hírt a napokban jelentette be az Instagram-oldalán a légtornász. Az Ütős Ötös legutóbbi adásában azonban még közösen szerepeltek, ahol semmi előjelét nem mutatták a szakításnak, sőt. Sáfrány Emese a vetélkedőbe a közeli hozzátartozóival érkezett. „Itt van az én párom, Inti – mutatott a mellette álló Zuber Krisztiánra, akivel a jelek szerint ekkor még minden rendben volt. – Egy ideje már lehet rólunk tudni, hogy egy párt alkotunk, úgyhogy nem hagyhattam otthon.” A műsorvezető megkérdezte tőlük: nagy-e a szerelem közöttük? „Hát persze! – vágta rá gondolkodás nélkül Sáfrány Emese. Az adás napján viszont először és utoljára adott interjút ezzel kapcsolatban, ugyanis szeretné végleg lezárni a találgatásokat. – Most érkezett el az a pont a közös életünkben, hogy azt éreztük, nincs meg minden ebben a kapcsolatban, ami ahhoz szükséges, hogy a továbbiakban is egy jól működő párként folytassuk az utunkat. Nem volt semmilyen dráma vagy veszekedés, szépen megbeszéltünk mindent, így váltunk el egymástól” – nyilatkozta a Borsnak.

Kiemelt kép: tv2play.hu/Ütős Ötös

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!