Hazai sztár

A világ legfiatalabb cirkuszigazgatójával nehéz lépést tartani: „Pláne olyasvalakinek, aki nem ebben a közegben él”

Ifj. Richter József 7 évig tartó házasság után most ismét az egyedülállók táborát erősíti.

A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, a Richter Safari Park megálmodója tavaly májusban jelentette be a közösségi oldalán, hogy elválnak útjaik a feleségével. A válás híre mindenkit meglepett, hiszen 7 évvel korábban grandiózus esküvőn fogadtak egymásnak örök hűséget. A Bazilikában tartott szertartásra például egy valódi cirkuszi elefánt vitte a hátán a szerelmeseket. A Richter cirkuszdinasztia hetedik generációs leszármazottja most is feszített tempóban éli az életét. „Jelenleg egyedülálló vagyok. Az én életvitelemmel egyébként is nagyon nehéz az ismerkedés, nehezen lehet lépést tartani velem, pláne olyasvalakinek, aki esetleg nem ebben a közegben éli az életét. Nem tudom, mit hoz a jövő, de bízom benne, hogy megtalálom az igazit. Amikor tudok, eljárok a barátaimmal étterembe, kikapcsolódni, de a vállalkozásaim mellett nem sok időm jut arra, hogy bulizni járjak. Jelenleg nincs porondon az ismerkedés, most inkább a munkába temetkezem! – árulja el. Ismerkednie azért sem könnyű, mert társulatával jelenleg is járja az országot. – Most éppen Nyíregyházán vagyunk, majd Debrecenbe megyünk, július-augusztusban pedig Balatonlellére fogunk kitelepedni. A téli hónapokat általában külföldön töltöm, mert a világ különböző részein is vannak fellépéseink, úgyhogy egy percig sem unatkozom.”

Világhíres mutatványa közben (Fotó: Archív)

Visszatér a képernyőre

A híres artistától a televíziós szereplés sem áll távol. 2018-ban például a TV2 Csak show és más semmi! című műsorban ült a zsűripult mögé, és hamarosan újabb szerepkörben láthatjuk. „Januárban forgattuk le az egyik vendégváró valóságshow új epizódjait, amelyben engem is láthatnak majd a nézők. A Csak show és más semmi!-t is nagyon élveztem, ráadásul a szereplés által sokkal szélesebb közönséghez tudtam eljutni, és egy másik arcomat megmutatni. Bár tény, hogy nagyon sokat dolgozom, de úgy vélem, mindenkinek arra van ideje, amire szeretne időt szakítani. Úgyhogy most is szívesen vállalnék ilyesfajta szereplést. Sőt a Dancing with the Starsban el tudnám képzelni magam!” – zárja mosolyogva Joci.

Namibivel jóbarátok lettek (Fotó: Archív)

Kedvence a zsiráf

Ha a 31 éves cirkuszigazgató éppen nem turnézik, akkor Nagykőrösön tevékenykedik, ahol nemrég nyitotta meg kapuit az ország egyetlen autós élményparkja. „Tavaly április óta dolgozunk a Richter Safari Park bővítésen, új kifutókat építettünk, emellett pedig izgalmas cirkuszi bemutatókkal készültünk. Nagyon büszke vagyok a megújult parkra, egy igazi szórakoztatókomplexumot hoztunk létre, amelyben számos állat talált otthonra. Legutóbb nyolc tigris érkezett hozzánk, akiket egy olaszországi cirkuszból fogadtunk be, de vannak még szurikáták, születtek kis lámák, tevék és tehénborjak is – ecseteli Joci, aki azt is elárulja, hogy a közel 300 állat közül melyik számára a legkedvesebb. – Namibi, a zsiráfbika áll hozzám a legközelebb, akivel már Monte Carlóban is felléptem, és most ő is a szafariban tölti a jól megérdemelt pihenését.”

Szereti a veszélyt

A sikeres artistaművész évente több száz alkalommal adja elő a Richter-csoporttal a lovas világszámukat, különböző mutatványokat végeznek el vágtató lovak hátán. „Ez egy életveszélyes szakma. De ettől annyira izgalmas. A nézők gyakran a katarzis érzését keresik az előadóművészetben, amit itt megtalálnak” – mondta az egyik internetes portálnak.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!