Igaz volt a súlyos vád - A Nyerő Páros versenyzője négy hónapra tönkretette a családját
Boráros Gáborról tegnap írtuk meg, hogy megcsalta közös kislányukkal vajúdó menyasszonyát. Most közösen, őszintén idézték fel életük legnehezebb időszakát.
Boráros Gáborról tegnap írtuk meg, hogy megcsalta közös kislányukkal vajúdó menyasszonyát. Most közösen, őszintén idézték fel életük legnehezebb időszakát.
A párok közötti verseny hevében gyakori, hogy egyes szereplők között komoly ellentét feszül, ami aztán hangos konfliktusba torkollik.
Nem sokan gondolták volna, hogy az énekes és a rapper életútja bármilyen hasonlóságot mutathat. Ám most kiderült, hogy mégis...
Ganxsta Zoli és Rékasi Károly küzdelme után jutottak erre a döntésre annak idején a műsorkészítők.
Csillát nagyon megviselte, mikor imádott apukája elhunyt.
Egyik követője szóvá tette, amiért átigazolt a konkurenciához.
Kerekes József négy gyermeke közül egyedül a 13 éves Luca örökölte édesapja művészi érzékét.
A színésznő tudta, hogy lesznek embert próbáló pillanatok...
Szonja és Matyi ma már tinédzserek, egyéves korukban szerepeltek először a Story címlapján.
A jelek szerint nemcsak álomszerűen indult, de úgy is folytatódik a Celebrandiban egymásra talált szerelmesek kapcsolata.