Hogy a Nyerő Párosban felvállalták házassági problémájukat, az nemcsak Réka és Begi kapcsolatára gyakorolt jó hatást, de sok más párnak is segítettek.
#Nyerő Páros
Csilla szerint a mai fiatalok sokszor a könnyebb utat választják.
Nemrég könnyezve mondta el a Nyerő Párosban, hogy mennyire hálás a férjének. Most azt is elmeséli, melyek voltak azok a sorsdöntő pillanatok, amikor Bence mellette állt.
Több millió forinttal gazdagodtak, amit nem terveznek azonnal elkölteni.
Még Muri Enikőéket is korrektebbnek tartják ennél a párosnál.
A modell személyeskedő megnyilvánulásától még szerelme is kiakadt.
Meglepő kijelentéseknek lehettek fültanúi a Nyerő Páros nézői.
Villáminterjúnkban a színésznő fejezi be az elkezdett a mondatokat, és azt is elárulja, milyen számára a nagybetűs Férfi.
Hódi Pamela és Megyeri Csilla is megkapta már tőle a magáét.
Már a villában is érezték, hogy valami nem stimmel Tóth Bencével.


