Címlapsztori

Kármán Odett: „Ahhoz túl erős volt a szerelmünk Norbival, hogy feladjuk”

Kisvárosban nevelkedett, majd a lüktető fővárosban élt, nemrégiben azonban a párja szülőfalujába költözött, ahol a jövőjét építi – szó szerint.

Ötéves lehetett, amikor hideg vízzel összekevert egy adag levesport, majd beletett ezt-azt, ahogyan manapság A Konyhafőnök VIP-ben mondják, felturbózta. „Rettenetes és ehetetlen lett, de rém büszke voltam magamra – Kamarás Norbi párja, aki azóta nagyot fejlődött, ezt bizonyítja is az RTL gasztroműsorában. Odett a békési Sarkadon nevelkedett, már kicsi korában is ott sertepertélt dédmamája és a nagyanyja konyhájában, tőlük tanult meg főzni. – Ma is őrzöm a receptjeiket, nekem például a borsóleves csak úgy finom, ahogyan ők készítették. A legtöbb recept igazi magyaros étel, tele hússal, habár én évek óta nem fogyasztok húst. Norbi azonban igen, el is készítem neki, de nemigen kóstolom meg főzés közben – mondja Odett. Úgy gondolja, azért lett vegán, mert gyermekkorában nagyon sok állat vette körül, és mert tudja, hogy a hús „előállítása” nagyon megterheli a környezetet. – Sarkadon hatalmas baromfiudvarunk volt, tele gyümölcsfákkal, kis épületekkel, rengeteg állattal. Mennyit játszottam ott, az volt az én birodalmam, az állatok meg a játszótársaim. Nem tudom elképzelni, hogy levágjak egy csirkét, és ma már azt sem, hogy megegyem.”

„A jövő karácsonyt már a házunkban töltjük” (Fotó: Archív)

Egy csók mindent megváltoztatott

Innen, ebből az idilli környezetből került aztán Budapestre Odett, amikor megkapta Virág szerepét az Éjjel Nappal Budapestben. Akkor már két ­szerelmi csalódáson volt túl, mi több, egy eljegyzésen is, ez bizalmatlanná tette a férfiakkal szemben. Így nem gondolta volna, hogy hamarosan párkapcsolatban találja magát. De hát az élet a legjobb forgatókönyvíró, még ha Norbinak és Odettnek akkor a sorozat írói segítettek is: összehozták Virágot és Lalit, és elcsattant köztük az első csók. „Ez a csók változtatta meg a sorsunkat – mondja nevetve a lány, és azt is, hogy tulajdonképpen fél évig nem is történt semmi. Találkozgattak a forgatáson, beszélgettek, beültek ide-oda kettesben, de egyikük sem gondolt arra, hogy ez randevú lenne. Pedig érezték, hogy tulajdonképpen az. – Két hétig valamiért nem találkoztunk, és tudom, mert Norbi is mondta, hogy ­hiányzom neki. Én is ezt éreztem. Itt volt a fordulópont, ez megváltoztatott minket, és onnantól egy pár voltunk. A féltékenység miatt egy időre szakítottunk, ez volt a mélypontunk. Igaz, csak rövid időre. A kettőnk szerelme túl erős volt, hogy feladjuk, de szükség volt a jövőnkbe vetett hitre is. Végül párterapeuta segített nekünk.”

A Nyerő Párosban ők diadalmaskodtak (Fotó: Archív)

„Mindenképpen lesz kiskertem”

Hogy mennyire erős a kapcsolatuk, azt a tavalyi Nyerő Párosban is bizonyították, amit ők nyertek meg. Nem csoda, hogy közösen képzelik a jövőt, mégpedig Heves megyében, Abasáron, Norbi szülőfalujában, ahol nemrégiben telket vásároltak, és most építkeznek. „A falak állnak, még év vége előtt tető kerül a házra, tavasszal pedig benti munkálatok következnek, így jövőre a karácsonyt már biztosan ott töltjük. És az ünnepi menüt akkor már a saját veteményesemből főzöm, mert mindenképpen lesz kiskertem. Erre nagyon vágytam akkor is, amikor Pesten éltem. Én a fővárostól intenzív élményeket, munkát, sikert, népszerűséget és persze szerelmet kaptam. De Pesten is vidéki lány maradtam, aki arról álmodozott, hogy egyszer majd egy kis településen él. Norbival Abasáron képzeljük el a jövőnket.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!