Néhány hete egy interjúban elárulta, szerinte jót tesz neki az idő múlása. A Story magazin pedig utánajárt, mitől néz ki ilyen fantasztikusan a Duna műsorvezetője.
#műsorvezető
Gőzerővel készül a Mokkában való debütálására dr. Krasznai Dóra. Eddig csak szakértőként volt jelen a stúdióban, de pár nap múlva ez megváltozik.
A Konyhafőnök után munka nélkül maradt Fördős Zét veti be az RTL a két hét múlva induló ingatlanos műsorában.
A szerelem fővárosában egyedül rója az utcákat, néha azt sem tudja, merre jár.
Jelenlegi állapotában is szép az udvar, de a szakértő segítségével álomszerű lesz az átalakítás után.
Néma tünetek című műsorában Vajna Tímeával beszélgetett, akinek gyönyörű kisfia béranya segítségével jött a világra.
Elballagtak a híres anyukák, apukák csemetéi.
13 év után visszatér a tehetségkutató, a műsorvezetőkről egyelőre semmit sem tudni. Ám az RTL elhintett egy-két nyomot, ki vezeti majd a Csillag Születiket.
Kiderült, titokban hogyan hatnak egymásra.
Zavaros Eszter és dr. Krasznai Dóra váltják Orosz Barbarát a Mokkában. Nehéz dolguk lesz, hogy elnyerjék a közönség szeretetét.



