„Én jó nő és jó társ vagyok” – Dobó Kata felfedte a titkot, most van-e párja
Ha egy rég látott ismerőse megkérdezi Dobó Katát, hogy van most, és a színésznő azt feleli, remekül érzi magát, egyből jön a feltételezés: akkor van valakije.
Ha egy rég látott ismerőse megkérdezi Dobó Katát, hogy van most, és a színésznő azt feleli, remekül érzi magát, egyből jön a feltételezés: akkor van valakije.
Nánási Mici mindössze 12 évesen profik módjára kezeli a vakuk kereszttüzét, és a napokban már interjút is adott. Nem is akármiről, hiszen a Fővárosi Nagycirkuszban lépett fel légtornászként.
Demcsák Zsuzsa élete során már több komoly magánéleti viharon ment keresztül, és egyedül nevelte fel két gyerekét is. Most felfedte, miért kellett véget érnie előző házasságának.
Szulák Andrea hálás az édesanyjának – aki sajnos már nem lehet mellette –, amiért hagyta szállni az életben, ezért ő is hasonlóképp áll a lányához, Rozinához.
Demcsák Zsuzsa fiatalon robbant be a televízió világába, és két évtizeden át kellett bizonyítania, hogy a szépség és az intelligencia megfér egymás mellett. Közben komoly magánéleti viharokon ment keresztül, egyedül nevelte fel két gyerekét, és mindezt a nyilvánosság előtt élte meg. Ma már kiegyensúlyozott, tudatos nőként tekint az életére.
Ki gondolná, hogy a József Attila-díjas írónak, műsorvezetőnek a mindig kifinomult stílusa mellett van egy másik, harcias oldala is? Vámos Miklós több példát is felidézett a múltból, amikor fizikailag is fel kellett lépnie egy adott helyzetben.
A drága hajszárítótól a többmilliós fülbevalóig mindenféle meglepetéssel árasztják el vendégei a felnőttfilmest. Ennek fényében nem meglepő, hogy őt a hétköznapi ajándékok nem igazán hozzák lázba.
Bródy János idén 80 éves lesz, amit egy Aréna-koncerttel ünnepel. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész gyerekei viszonylag későn születtek, és most elárulta, hogyan tud velük szót érteni.
Hujber Feri Jézusról szóló, nagy vihart kavart mondatait a legtöbben a színész pszichés zavarával, drogfogyasztásával magyarázták. Évekkel a zavaros interjú után végre mindent megmagyaráz.
Wolf Kati tavaly novemberben posztolt először a párjáról, ám akkor túl sok minden nem derült ki az énekesnő kedveséről. Most egy friss interjúban Kati végre mesélt Balázsról.