Napi friss

Csak hárman olvashatják majd el Cserhalmi György „újabb könyvét”

Cserhalmi György szenvedélyesen kutatja családja történetét Fotocentral / Olajos Piroska
Cserhalmi György szenvedélyesen kutatja családja történetét

Cserhalmi György családtörténetének megírásán dolgozik, immár 400 oldalnál tart. Ám hiába lenne kíváncsi a közönség az elkészült műre, a színész csupán három embernek írja.

Cserhalmi György Nem lehet mindennap meghalni című könyve 2024-ben jelent meg, a színész pedig most családtörténetének felgöngyölítésén dolgozik. „Négyszáz oldalnál tartok, az anyai ág visszanyúlik egészen az 1200-as évekig, az apai felmenőimet pedig még Mária Terézia telepítette az országba. A családfát nem én készítettem, megbíztam vele hozzáértőbbeket. Végtelenül izgalmas megismerni a gyökereinket. A feleségem haláláról szóló részt még nem írtam meg. Nem volt hozzá erőm” – mesélte Cserhalmi György a Nők Lapjának adott interjújában.

A színész hangsúlyozta, mindez nem fog megjelenni klasszikus könyv formában, hiába kíváncsi rá a közönség.

Az unokáimnak írom, meg a lányomnak, hogy megismerjék a múltjukat.

– mondta Cserhalmi, akinek lányától két unokája született: Lenke tizenkét éves, Gazsi pedig kilenc.

Cserhalmi György nem akarja nevelni az unokáit

A színész boldogan mesélt az unokáiról is. „Ha itt vagyok Pesten, hétvégente felugranak hozzám az unokáim, szeretnek jönni, és az is előfordul, hogy én megyek hozzájuk. De én nem akarom őket nevelni, egészen másfajta a kapcsolatunk.

A nyáron majdnem két hónapig lent voltak nálam Kékkúton, az nagyon jó volt. Igaz, szegények egész nap be voltak zárva a házba, csak öt óra körül, amikor enyhült a hőség, tudtak lemenni egy kicsit a lányommal a strandra.

Kilenc óra körül jöttek fel, én addigra megfőztem a vacsorát. Azok a közös kajálások nagyon jók! Korán reggel aztán együtt keltünk Gazsival, mert ő is fülemüle, mint én. (...) Szeretnék inkább részt venni a gyerekek kópéságaiban, a szövetségesük lenni. De mostanában valahogy aggódni kezdtem.

Ha például Gazsi felmászik egy fára vagy a kerítésre, szorongva nézek a lányomra. Mindig megnyugtat: meg fogja oldani! De Gazsi még nem ismeri a dolog veszélyeit, én meg már igen.

Aztán eszembe jut a saját gyerekkorom, amikor a vasúti töltésen a háborús gránátokat dobáltuk, meg rohangáltunk a háztetőkön” – mesélte Cserhalmi György.

További részletek a legfrissebb Nők Lapjában!

A Nők Lapja legfrissebb számát keresse az újságárusoknál! Fotocentral
A Nők Lapja legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!