Rózsa György máig nem engedte el a feleségét - „Miért kellene elengednem valakit, akit szeretek?"
A most 75 éves tévés több mint húsz éve vesztette el a nejét rövid idő alatt.
A most 75 éves tévés több mint húsz éve vesztette el a nejét rövid idő alatt.
Tegnap érkezett a Nemzet Színészének halálhíre.
Treat Williams 71 éves volt.
Berki Krisztián özvegye új párra lelt, aki mellett úgy érzi, ő és gyermeke ismét családban él.
A színésznő egy év után látta elérkezettnek az időt, hogy édesapja haláláról beszéljen.
A 83 éves énekesnő halálával egy szívbemarkolóan gyönyörű szerelmi történet végére is pont került.
Úgy tartja a mondás, hogy a végén majd nem az számít, mennyi éved volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt az éveidben. Kétségtelen, Lang Györgyi túl korán ment el, de hogy 66 éve maga volt az élet, az egészen biztos.
A kvízprofesszor nyilvános búcsúztatóján szólalt fel Verebes István. Beszédét egy olyan gesztussal zárta, amire Vágó soha sem tudta rávenni.
Szokatlan helyen, még csak nem is a színházban került sor az utolsó beszélgetésükre, ami igen meghatóra sikerült.
Próbálta, de nem tudta visszatartani a könnyeit.