A színésznő néhány napja jött haza Olaszországból, ahova férjével, Szolnoki Tiborral előszületésnapi kiruccanásra utaztak. Hazatérve életének legszebb és legnehezebb pillanatait is felidézi.

Sok-sok év tele sikerekkel, örömmel, szerelemmel, elkerülhetetlen csalódásokkal, kudarcokkal és fájdalmas veszteségekkel. Volt itt minden, ahogy az ünnepelt fogalmaz. Élete legnagyobb ajándékának a férjét tartja, és azt mondja, nem merülhet fel olyan probléma, amelyen ők ketten, együtt ne tudnának úrrá lenni.

Vörös rózsa az autón

Alig pár nap választja el a hazai operettvilág egyik legismertebb művésznőjét a kerek születésnapjától, amelyet babonából nem szeretne kimondani. Szolnoki Andreának azonban a hetedhét országra szóló buli helyett más tervei vannak.

Egyszerűen és ünneplés nélkül fogom tölteni az a napot. Nem szeretem a születésnapokat, sosem szerettem őket, ezt a mostanit pedig pláne nem. Ez már nagyon kerek, és tudom, nagyon ünneplésre való, én mégsem szeretnék nagy felhajtást. Kértem Tibort, hogy a tortával se fáradjon, de hiába tiltakozom, biztos vagyok benne, hogy valami csodával lep majd meg. Például gyertyák lobognak majd mindenütt a házban, és ha jól ismerem, márpedig ismerem, lesz több meglepetése is…

– sóhajt a színésznő. – Én átlagos hétköznapként tekintek a szülinapomra, ami mégsem lesz átlagos, mert a Turay Ida Színházban a Forgószínpad című előadásban játszom aznap este, azt csinálhatom, amit szeretek, és ez nekem mindig ünnep. Hozzáteszem, nálunk az átlagos hétköznapok sem átlagosak. Tibor mindig kitalál valamit, amitől ünnepi hangulat támad. Gyakran kapok tőle virágcsokrot, vagy épp az esti készülődés közben hozzám fordul, és azt mondja, ’gyere, koccints velem, bontsuk ki egy üveg proseccót.’ Ezer és ezer egy trükkje van arra, hogy különlegessé tegye a napokat.”

Férje kreativitásának köszönhetően Andreának korábban számos felejthetetlen születésnapban volt része. A legemlékezetesebbre az alábbi sikerült.

Van egy kis autóm, amihez filmszerű élmények kötődnek. Amikor Tibor oldalán beléptem az autószalonba, megpillantottam ezt az autót hatalmas szalaggal átkötve, és a szalag közepén vörösrózsa-csokor csücsült. Leírhatatlan pillanat volt.

Sosem múló rajongás

Andreának a férje említésére könny szökik a szemébe. „A közelmúltban volt a negyvenedik házassági és negyvenegy éves ismeretségi évfordulónk, mégsem untuk meg egymást. Van egy közös, hetvenperces műsorunk, és ahányszor együtt állunk színpadra, annyiszor szeretek bele újra és újra. Ugyanolyan sikkes, sármos, udvarias, mint a kezdetekkor. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek köztünk hangosabb szóváltások. Nyilván én produkálom a hangos jeleneteket, amiket egy ideig tűr, aztán rám szól, mire én azonnal abbahagyom a rikácsolást” – mondja nevetve. Szolnoki Tibor pont eddigi élete felénél szegődött társául. Mindketten egy válással a hátuk mögött keresték a boldogságot.

Azt szoktam mondani, hogy onnan számolom az életemet, ahonnan Tiborral összeismerkedtünk. 1985-ben halt meg az édesanyám, egy évvel később az édesapám, de tőle még meg tudta kérni a kezemet. A szüleimet elvesztettem, a Jóisten azonban elküldte nekem Tibort. Az igaz­sághoz hozzátartozik, hogy csodálatos gyerekkorom volt, annak ellenére, hogy a szüleim irgalmatlanul szigorúak voltak. Mégis a Tiborral való megismerkedés vízválasztó volt, onnantól élek igazán.

A művész házaspár kapcsolatát nem kísérték botrányok, a gondjaikat a négy fal között oldották meg, a szerelmükről pedig bárki megbizonyosodhatott, aki akár csak egyszer is látta őket együtt a színpadon.

Mindenüket zálogba adták

Véd- és dacszövetségük az élet drámai pillanataiban sem ingott meg. „Az édesanyám halála után lettem igazán felnőtt. Nagyon megviselt az elvesztése, a mérhetetlen fájdalmon Tibor segített át. Édesapám mindig azt mondta, hogy anyukámmal elképesztően egyformák voltunk, konokságban és rigolyákban is. Nem nagyon lehetett minket kettesben hagyni, mert biztosan összevesztünk valamin. Persze azonnal kibékültünk, és rajongásig szerettem” – érzékenyül el Andrea.

Az életébe és ezáltal a közös életükbe ezek a fájdalmas, embert próbáló emlékek is beletartoznak, amelyekről nem beszéltek nyilvánosan. Aztán ott vannak a fránya anyagiak. Bár hajlamosan vagyunk azt hinni, a hírességek életének velejárója a luxus, a valóság viszont ennél árnyaltabb.

Más pár házasságát bizonyosan megingatták volna az anyagi gondok, az övékét azonban ezek is csak megerősítették. Az egyik legnagyobb próbatételre így emlékszik. „Az Operettvilág Együttesünkkel egész színházi produkciókat vittünk a nagyvilágba. Volt, hogy százhúsz fő utazott velünk a repülőn. A díszletet két hónappal korábban, hajón elküldtük. Ausztráliá­ban egyszer négy előadást nem fizetett ki az ottani menedzser. Tibor, mint mindig, akkor is valódi úriember volt. Bement a bankba, jelzálogra tetette az összes vagyonunkat, és kifizette a csapatot! Talpon maradtunk, és közösen mindent átvészeltünk, amit a sorstól kaptunk.”