Gáspár Bea új frizurájáért követői is odáig vannak
Sorra kapja az elismerő megjegyzéseket.
Sorra kapja az elismerő megjegyzéseket.
Mindketten komoly életmódváltozáson vannak túl.
Tizenhárom kilótól szabadult meg nagyjából egy év leforgása alatt, mégis olyan reakciókat kapott, amelyekre a legkevésbé sem számított.
Még terhes volt a fiával, amikor tudta, egy nap elvégezteti a beavatkozást.
Még férjénél is kevesebbet, aki cukorbetegek számára előírt diétát követ.
A két felháborodott híresség elsősorban mások egészsége miatt aggódik.
Rendre megkapja a kérdést rajongóitól, hogy miért ennyire vékony.
Mindhárom híresség jelentős átalakuláson ment keresztül, miután felismerte: az egészségüket veszélyezteti a túlsúly.
Az egykori szépségkirálynő és Dietz Gusztáv között máig működik a kémia.
Az édesanya már több mint egy éve tartja a súlyát. Összesen negyven kilótól szabadult meg, és már nem irtózik a bikiniszezontól.