Shawn Mendes – Beleszeretett 27 évvel idősebb orvosába
A fiatal énekes nem akármilyen körülmények között jött össze 51 éves barátnőjével.
A fiatal énekes nem akármilyen körülmények között jött össze 51 éves barátnőjével.
Az énekest kérték fel a himnusz eléneklésére, ő azonban a fiatal zenésznek adta át a lehetőséget.
Liam Payne mindössze 29 éves, mégis plasztikai beavatkozásnak vetette alá magát.
Őszintén mesélt azokról az időkről, amikor mindent megtett, hogy a zenével foglalkozhasson, igyekezetét mégsem koronázta siker.
Ritkán és keveset beszélt önmagáról, nemrég azonban megosztotta a rajongókkal boldogságát.
Csoda, hogy megnősült a világsztár.
A színész-énekes arról is beszélt, eljátszaná-e Mercutio szerepét a Rómeó és Júlia című musicalben.
Szirtes Dávid nem szégyelli, milyen nehéz sorból érkezett.
Fájdalmasan szomorú vallomást tett ma a fiatal énekesnő, amikor bejelentette, hogy a boldogság reményében felhagy az énekléssel. Azt is bevallotta, volt egy időszak az életében, amikor úgy érezte, sőt elfogadta, hogy ide ő nem lesz elég jó.
László Attila gyerekként robbant be a köztudatba, és máig zenéléssel keresi a kenyerét.