Napi friss

Hajdú Péter Kökény Attilának: „Idegesít, hogy te mennyire vajszívű vagy”

A tévés úgy gondolja, hogy lehetett volna keményebben értékelni a Sztárban Sztár versenyzőit.

Hajdú Péter bevallotta, hogy a Sztárban Sztár idei szériája odaláncolta vasárnap esténként képernyő elé. Azonban úgy gondolja, hogy sokszor a komoly dalválasztások miatt elveszett a Sztárban Sztár valódi lényege, ami a nevettetés. „A döntő az például olyan jó hangulatú volt, mint még soha. Végig röhögtétek, jó fejek voltatok, és én azt gondolom, hogy ezt kellene átadni valóban a nézőnek – fejtette ki a véleményét Kökény Attilának a Frizbi TV legutóbbi adásában. – Vannak megható, meg nagyon szívet melengető, telitalálat dalok, de azért, basszus, ne legyen már olyan feszélyezett, drámai a hangulat.” A műsorvezető mindezek mellett azt is kifogásolta, hogy szerinte nem volt elég szigorú a zsűri. „Idegesít, hogy te mennyire vajszívű vagy” – szúrta oda az egykori megasztárosnak, és hozzátette, hogy Papp Szabit tartotta a legobjektívebbnek. Kökény Attila azt a magyarázatot adta, hogy ebben a versenyben olyan embereket kellett értékelnie, akik már tudnak énekelni, ezért nem szeretett volna túlságosan kemény lenni.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu; TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!