Napi friss

Kocsis Tibor – Asztrológus tanácsára kezd új vállalkozásba

A csillagjós bogarat ültetett az énekes fülébe.

Kocsis Tibor egy ideje kacérkodott a gondolattal, hogy az éneklés mellett belekezdjen valami egészen újba. Hosszú gondolkodás után úgy döntött, hogy vállalkozásba kezd, derült ki a Reggeliből. A tervekről egyelőre nagyon keveset árult el, Peller Mariann, a műsor háziasszonya azonban nem bírta ki, és elárulta, hogy az ő műsorában született meg a végleges döntés, mégpedig egy asztrológus segítségével. „Ott volt Novák László, aki asztrológus, és ezeknek a dolgoknak a nagy tudója. Neki volt egy elejtett fél mondata, hogy vállalkoznunk kellene. Annyira beragadt ez a mondat, és bár ez a beszélgetés már egy-két hónapja lezajlott, azóta motoszkált a fejemben. Természetesen nem kizárólag ennek hatására, de azért most az életem úgy alakul, hogy belefogok valami teljesen újba” – osztotta meg a nagy hírt Tibó. Az énekes mindenkit megnyugtatott, a zenélést továbbra sem hagyja abba, úgy gondolja, hogy a kettő nem zárja ki egymást.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!