Keresztes Ildikó Kökény Attiláról: „Tökéletesen működünk együtt a színpadon és a magánéletben is”
A két sztár között megvan a kémia.
A két sztár között megvan a kémia.
Az énekes a tőle megszokott őszinteséggel meg is osztotta ezeket.
A fiatal énekesnő kitette a szűrét Marics Petinek, akivel történetesen együtt ülnek a TV2 showműsorának zsűrijében.
Az előadóművész nemrég töltötte be a 41. életévét, most érkezett el az ideje az életében, hogy életmódot válton.
A fiatal énekes nem akármilyen körülmények között jött össze 51 éves barátnőjével.
Az énekest kérték fel a himnusz eléneklésére, ő azonban a fiatal zenésznek adta át a lehetőséget.
Liam Payne mindössze 29 éves, mégis plasztikai beavatkozásnak vetette alá magát.
Őszintén mesélt azokról az időkről, amikor mindent megtett, hogy a zenével foglalkozhasson, igyekezetét mégsem koronázta siker.
Ritkán és keveset beszélt önmagáról, nemrég azonban megosztotta a rajongókkal boldogságát.
Csoda, hogy megnősült a világsztár.