Napi friss

Caramel: „Nálam elvi kérdés, hogy soha nem lesz sportautóm”

A népszerű előadó sok mindenből nem kér, amiért más zenészek a fél karjukat odaadnák. Nemcsak a luxusautóra mond nemet, de a The Voice zsűrijébe sem ülne be, holott egyszer már megtette.

Az énekesnek 2012-ben a The Voice-ban, 2017-ben pedig A Dalban volt alkalma kipróbálni a zsűrizést, állítása szerint azonban egyik sem volt egy kifejezetten jó élmény. „Amikor összeáll egy zsűri az ilyen műsoroknál, mindig megvannak a különféle szerepek. Engem mindig megpróbáltak beletuszkolni ebbe a vicces roma skatulyába. Mintha nem tudták volna, hogy kit kértek fel bírálni. Folyamatosan azt a visszajelzést kaptam, hogy ez a csávó nem jó ide. Feszengtem is emiatt rendesen – emlékezett vissza Caramel a Telex After című podcastjában. Elárulta, nem is keresték az idei széria készítői – a tehetségkutató ezúttal az RTL képernyőjén lesz látható –, de színesnek találja a coachok összetételét. – Ha keresnek, valószínűleg gondolkodtam volna rajta néhány napot, aztán nem vállaltam volna el a műsort. Az idei csapatban mindenki más műfajt képvisel. Manuelt például kifejezetten szeretem, egy rendkívül tehetséges srác” – fejtegette az énekes.

Sokan a fél karjukat odaadnák, hogy tehetségkutató zsűrijében ülhessenek, úgy tűnik, Caramel elzárkózik tőle. De nem ez egyetlen dolog, amire nemet mond. Míg az ismert emberek körében egyre nagyobb trend, hogy közösségi oldalaikon aranyláncot, luxusautót, márkás órát mutogatnak, addig a Megasztár egykori győztese ebből nem kér. „Nálam elvi kérdés, hogy soha nem lesz sportautóm – szögezte le. – Ha megkeresne a Jaguar felsővezetője, hogy lenne a szponzorom, azt mondanám, hogy nem. Egyszerűen nincs szükségem rá. Nem illene hozzám – mutatott rá Caramel. Az énekes azzal sem ért egyet, hogy több hazai előadó kihúzta a naptárjából a falunapokat, kisebb rendezvényéket. Ő ebben a kérdésben is egészen más véleményen van. – Nyilván nem ez a fő csapásirány, de vállalok ilyeneket is. Ez a magyar valóságnak egy meghatározó része. Mindemellett nem csak azoknak szeretnék zenélni, akiknek van pénzük egy arénás belépőjegyet megvenni.”

Tudta, hogy nem nyerhet

Talán már nem sokan emlékeznek, de 2012-ben az Eurovíziós Dalfesztivál előszobájának tartott A Dal című műsorban megmérettette magát a Vízió című szerzeményével. „Nem volt számomra fontos az Eurovízió, a menedzserem nagyon szerette volna, így elmentem, és végigcsináltam. Nagyon érdekes lett volna, ha ezzel a dallal képviselem az országot, de tudtam, hogy igazából esélytelen a győzelemre.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!